Megvan az ára a napelemes tetőcserépnek!

A napeleme panelek a jelen, a napelemes tetőcserép a jövő terméke lehet. De mennyiért is?

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.-nél a fejlesztések az idén is folytatódtak: a Kunszentmiklóson 2 milliárd forintos beruházással megépült második gyárban áprilisban elindul a piaci termelés, Pécsett pedig várhatóan még az idén felépül a tetőcserépre integrált napelem, a Terrán Generon előállításához szükséges gyár. Utóbbi termékkel a külpiacokon – Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában – is meg akarnak jelenni – jelentette be az ügyvezető igazgató. Hozzátette, hogy a társaság folyamatos fejlesztések mellett a fenntartható működésre is nagy hangsúlyt helyez. Példaként említette, hogy a vállalat bólyi gyára mellett 2018-ban naperőművet építettek, hogy napenergia segítségével fedezzék a gyár energiaszükségletét. A bólyi gyár tavaly 776 megawatt óra energiát használt fel, míg a napelem park 800 megawatt óra energia előállítására volt képes.

A tetőcserépre integrált napelem gyártási kapacitásának bővítése érdekében a társaság tavaly létrehozta a Terrán-Generon divíziót. Az új részleg vezetője, Jankó Árpád elmondta, a Terrán Generon egy magyar termék, amelyhez magyarországi beszállítók biztosítják a napelem modulokat és a kiegészítőket.

Hagyományos és a napelemes tetőcserép

A Terrán Generon tetőcserepet egyelőre a bólyi gyárban állítják elő, a jövőben azonban a gyártási kapacitás bővítését tervezik, erre szolgál az új gyár felépítése Pécsett. Gódi Attila hozzáfűzte, hogy egy átlagos család 4-5 megawattóra villamos energiát használ fel évente, amelynek a fedezéséhez a tetőnek 30-36 négyzetméterét szükséges Terrán Generonnal bevonni. A beruházás körülbelüli értéke bruttó 3-3,5 millió forint.

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.