Mennyivel hatékonyabb a napkövető napelem?

„Rekordot döntöttek 2018-ban a fotovoltaikus (PV) rendszerekhez csatlakoztatott egytengelyű napkövetők globális szállításai, volumenük több mint 40%-kal nőtt, globális szinten most először lépte túl a 20 GW-ot” – írta az IHS Markit vezető elemzője, Camron Barati.

A fotovoltaikus napkövetők 2018-ban először érték el a talajra telepített szállítmányok több mint 25%-át. A 10 legnagyobb szállító továbbra is előnyt tudott kovácsolni a napelemes napkövetők technológiájának növekvő elfogadottságából, mindegyikük növelni tudta az egy év alatt indított szállítmányok mennyiségét. A Nextracker negyedik éve folyamatosan a piac élén áll, globális szinten a fotovoltaikus napkövető szállítmányok 29%-át adja. Az utóbbi években elsősorban a napelem modulok hatékonyságának erőteljesebb növekedése és a magasabb hatásos teljesítménye áll a wattonkénti költségek csökkenésének hátterében mind a napelemek, mind a napkövető termékek esetében. Azonban a kétoldalas modulok iránti igény globális viszonylatban tovább fogja ösztönözni a napkövetők használatát.

A szabványos egyoldalas modulokkal összevetve a kétoldalas modulok optimális fényvisszaverődési viszonyok között általában 5-20%-kal több energiát állítanak elő, és még ennél is jelentősebb többletről számolnak be a fotovoltaikus napkövetőkkel ellátott rendszerekkel összefüggésben. Az egytengelyes napkövetőkkel felszerelt, kétoldalas napelemekről különböző helyszíneken készített tanulmányok egyértelműen igazolták a teljesítménybeli nyereséget és a telepítések alacsonyabb teljes élettartamra vetített költségét (LCOE), és ezt most már értékként kínálhatják mind a modulgyártók, mind a napkövetők gyártói. A gyártók közlése szerint amennyiben a kétoldalas napelemeket napkövetővel együtt szerelik fel, a kétoldalas modul hátoldala akár 30%-nyi kimenő teljesítmény többletet is előállíthat, írta az mnnsz.hu. 

A kéttengelyes forgatókkal minden pillanatban lehetőség van arra, hogy a napelemeket a legerősebb fény irányába forgassuk. Fontos kiemelni, hogy ez különösen a nagy felhőjárású, esetenként havas, mérsékelt égövi időjárás esetén sokszor nem esik egybe a nap valódi irányával! A kéttengelyes forgató mozgatáshoz csigakerekes hajtóművet, illetve a műholdvételnél is ismert aktuátorokat (tolómotorok) alkalmaznak, egyenáramú, soros, 12-24 V-os motorokkal. A soros motorok nagy indítónyomatéka garantálja a könnyed mozgatást, forgórészük rövidre zárása pedig a pontos leállítást és befékezést. Néhány gyártó olcsóbb, egy- vagy háromfázisú 230 V-os motort alkalmaz, esetleg kódadóval kiegészítve: ezek pontatlanabb rendszerek, áramszünet esetén a forgatók vészmozgatása (vihar) alig lehetséges. Ugyanezt a feladatot egy 24 V-os egyenáramú motor esetén egy egyszerű akkumulátor ellátja. Kéttengelyes forgató alkalmazása esetén, a telepítési környezettől függően az elérhető nyereség 35-42%-os is lehet.

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.