Miért zárt be a szolnoki napelemgyár?

Az A. Solar szolnoki napelemgyára február óta nem működik, a cég pedig november óta nem fizeti a számláit.

Nem üzemel az Agulhas-Solar Kft. (A. Solar) szolnoki napelemgyára. Az üzemet minden előzetes tájékoztatás nélkül állították le február végén. Az ajtókon a zárakat lecserélték, a dolgozók pedig azóta nem mutatkoztak a telephelyen.

25 millió forinttal tartoznak

A közüzemi és bérleti számlákat már november óta nem fizeti a cég. A csarnoknak helyet adó AC-DC Logisztikai Park felmondta a csarnokbérleti szerződést és felszámolási kérelmet nyújtott be április 3-án a szolnoki törvényszéknél az A. Solarral szemben. A napelemgyártó több mint 25 millió forinttal tartozik. A cég többszöri felszólítás ellenére sem költözött ki a csarnokból, emiatt nem tudják hasznosítani a helyiséget – mondta Ferencz Gábor, az AC-DC tulajdonosa .

A jövő héten tisztázzák a helyzetet

Szabóné Gulyás Márta, az A. Solar vezérigzagatója cáfolta a Ferencz szavait, és azt ígérte, hogy a jövő hét elején tisztázzák a helyzetet a nyilvánosság előtt.

Háromszor kaptak uniós támogatást

A svájci technológiát alkalmazó napelemgyár 2011 nyarán alakult, majd ősszel kezdte meg a termelést a szolnoki logisztikai parkban. A cég 2012-ben még 64 embert alkalmazott és három műszakban termelt, 2014-re az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majdnem a felére csökkent. A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint értékben termelt és 12 millió forint mérleg szerinti vesztesége volt, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el. A cég háromszor kapott európai uniós támogatást: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.