Mikor érkezik a lehűlés?

A korábbinál vártnál is hamarabb, szerda este érkezik a lehűlést hozó hidegfront, zivatarok is kísérhetik.

Szerdán nyugat, északnyugat felől megközelíti térségünket a már napok óta bejelentett hidegfront, írja az időkép.hu. Az ország nagy részén még marad a kánikula, hiszen a legtöbb helyen 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, viszont a délutáni óráktól kezdődően nyugat felől a front előterében egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Szervezett zivatarrendszer, úgynevezett squall line is kiépülhet, melynek mentén a viharokat nagyméretű jég, felhőszakadás, illetve akár 90 km/h-t meghaladő erősségű széllökés kísérheti. A fővárost várhatóan az esti órákban, jelenlegi számítások szerint 8 óra körül éri el a zivatarzóna.

Csütörtökre átvonul a front, nyomában megerősödik a szél és a mostani hőségnél kb. 5-6 fokkal lesz hidegebb. A keleti megyékben még több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra, délutánra azonban nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, kellemes, szellős, hőségmentes nyári nap vár majd ránk. Pénteken aztán átmenetileg országszerte nyugodt, nyári időre, sok-sok napsütésre van kilátás, kellemes, 26-31°C közötti hőmérsékletekkel. Zápor, zivatar legfeljebb késő délutántól alakulhat ki a Dunántúl nyugati részén és északon. Szombaton a nap második felében újabb hidegfront érkezhet, mely erős hőmérsékleti kontrasztot eredményezhet az ország nyugati és keleti fele között. Vasárnaptól az átlagos alá csökkenhet a hőmérséklet, gyakran szeles, időnként záporokkal tarkított idő köszönthet be.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.