Minden, amit az elektromos autók töltéséről tudni akartál

Akár otthon, akár útközben töltöd az elektromos autóját, ez az útmutató tisztázza a megválaszolatlan kérdéseidet.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Az elektromos járművek piacának bővülésével és a technológia fejlődésével egyre többen voksolnak ezekre a megoldásokra. Hol vannak már azok a villanyautók, amelyek nyögvenyelősen tettek meg egy töltéssel párszor tíz kilométert, és hol van már az az időszak, amikor keresve sem lehetett találni nyilvános töltőt az autónak! Szerencsére a technológia és a rendszer kiépítettsége egyre jobb, éppen ezért egyre többen adják le a voksukat mellette – nekik érdemes tudni, hol és hogyan tudják tölteni a kocsijukat.

Az alapok

Az elektromos járművek motorja váltakozó árammal működik, ugyanúgy, mint az otthonunk legtöbb eszköze. A laptophoz vagy telefonhoz hasonlóan azonban az akkumulátorban tárolt elektromosság egyenáram, így az autó akkumulátora és a motor között egy inverter található, amely az egyenáramot váltóárammá alakítja. Ennek az ellenkezője történik, amikor feltöltöd az elektromos autót. Az, hogy milyen gyakran kell töltened az elektromos autódat, függ a jármű akkumulátorának méretétől, a kocsi energiahatékonyságától és természetesen a vezetési szokásaidtól. A legújabb modellek hatótávolsága több mint 300 kilométer, az akkumulátorokkal 50-100 vagy több kilowattóra (kWh) tárolható. Egy átlagos elektromos jármű 5-7 mérföldet tud menni kilowattóránként, tehát egy 50 kilowattórás akkumulátor hatótávolsága valahol 250 és 400 kilométer között van, attól függően, hogy az autó mennyire hatékonyan használja fel az energiát. (A benzinüzemű járművekhez hasonlóan az elektromos jármű hatékonysága legalább részben a te vezetési szokásaidtól függ.)

Fontos, hogy nem kell minden egyes alkalommal 100 százalékra feltöltened a kocsidat, a legtöbb gyártó azt ajánlja, hogy valahol 20 és 80 százalék között tartsd, mert ez a legideálisabb. Ez meghosszabbíthatja az akkumulátorod élettartamát. Csak akkor érdemes 100 százalékosra feltölteni a kocsit, ha hosszabb útra készülsz. Azt is javasolják a szakemberek, hogy ha hosszabb időre magára hagyod az autót, hagyd csatlakoztatva az áramforráshoz.

Az otthoni töltés

A fali töltők hivatalos elnevezése a Mode 3, és ez a típus használható otthontöltésre. Ez az elektromos hálózatra csatlakozik, és a 220 voltos váltóáramot használja a kocsik töltésére. A gyorstöltőnek is nevezett fali töltőnek teljesítménye eltérő lehet, otthoni típusoknál 3,7 kilowattól érhetők el. A felszerelésükhöz mindenképpen szakemberre lesz szükségünk, ő ugyanis át tudja vizsgálni, milyen az épület elektromos rendszere, egyáltalán elbír-e egy elektromos autót. Esetekben az áramhálózat bővítésére is szükség lehet, mert van olyan elektromos hálózat, amely nem tudja kiszolgálni a kocsit és egyéb nagyobb elektromos berendezéseket is. Az ilyen otthoni töltőkkel általában 6-8 óra alatt fel lehet tölteni maximumra az autót.

De mennyibe kerül feltölteni a kocsit otthon? Míg egy benzinmotoros jármű 100 kilométerre eső üzemanyagköltsége 2000-4000 Ft, addig az e-autó esetében ez mindössze 400-700 Ft-ot jelent – írja az E.on weboldala.

A nyilvános töltés

Érdemes utazás előtt tájékozódni, hogy merre találhatók töltőállomások a kocsihoz – ennek feltérképezésére segítség lehet az internet, de applikációk sora is rendelkezésünkre áll, hogy megkereshessük a hozzánk legközelebbi töltőt. Érdemes kihasználni az ingyenes, éppen rendelkezésre álló köztéri töltőállomásokat, ezek közül sok egy-egy plázában kapott helyet, és közben a bevásárlás is elintézhető. Még mindig találhatók Budapesten és a nagyobb városokban ingyenes töltőpontok, ezek azonban hamarosan valószínűleg meg fognak szűnni, és mindenhol az egyedi díjszabás lesz érvényben. Otthon általában olcsóbb tölteni, mint ilyen nyilvános állomásokon, de a holtidőket nagyon jól ki lehet tölteni akkor, ha például bevásárolni indulunk.

Mi történik, ha lemerül a kocsi?

A legtöbb elektromos jármű figyelmeztetést ad, mielőtt az akkumulátor lemerül, a navigációs rendszerük pedig azonosítani tudja a legközelebbi töltőállomásokat. Amikor az akkumulátor veszélyesen lemerül, az elektromos autó valószínűleg gazdaságos üzemmódba kapcsol. Ez csökkenti a megengedett maximális sebességet, és a regeneratív fékezést a legmagasabb szintre állítja.

Ajánlott tartalom

Klímasemleges működést ígér 2035-re a Toyota

Nyugat-Európában 2035-ben már csak zéró károsanyag-kibocsátású (Zero-Emission Vehicle, ZEV) modelleket hoz forgalomba a Toyota, addigra a vállalat globális gyártása is karbonsemleges lesz - közölte a japán autógyártó az MTI-vel.