Minden, amit az ingyenes napelem programról tudni kell

A november 15-én induló programban 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást lehet majd kérni napelemes rendszerekre.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikárét felelős államtitkára augusztus végén jelentette be, hogy az eredetileg nyárra tervezett támogatási program csak ősszel indul. A csomaggal az alacsony jövedelmű háztartásoknak akarnak segíteni a napelemes rendszerek telepítésében, illetve a fűtéskorszerűsítési munkálatokban. A mintegy 200 milliárd forintos kerettel a becslések alapján nagyjából 35 ezer otthont támogathatnak. A program november 15-én indul majd, a támogatás 100 százalékban vissza nem térítendő lesz. A nem sokkal később közzétett pályázati kiírás tervezete alapján számos fontos részlet kiderült. Megtudtuk például, hogy a programban olyanok vehetnek részt, akik a beruházással érintett ingatlanban legalább résztulajdonjoggal és állandó lakcímmel rendelkeznek. A támogatás feltétele, hogy az adott háztartásban a 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege 0 és 4 850 000 forint közé essen – a kalkulálás során az eltartottakkal, így a gyermekekkel is számolni kell. Ugyanaz a személy egyetlen ingatlannal kapcsolódhat be a programban, ugyanazon otthonra pedig csak egy támogatás kérhető.

A programban tetőszerkezetre telepített, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létrehozásával; valamint napelemes rendszer kiépítésével, nyílászárók cseréjével, tárolókapacitás létesítésével, illetve fűtési és használati melegvíz-előállító rendszerek elektrifikálásával lehet részt venni. Utóbbi kategória vízbázisú, házközponti fűtési rendszerrel nem rendelkező; illetve rendelkező ingatlanok esetében más-más módon valósítható meg.

A támogatás az anyagköltségre, a munkadíjra, a beruházáshoz kapcsolódó tervezésre és engedélyezésre, valamint az energetikai tanúsítványokra mind igényelhető lesz. A saját beszerzésű anyagköltségek és a saját kivitelezésű beruházások esetében ugyanakkor támogatás nem jár. A projekt típusától függ, hogy pontosan mekkora összeg érhető el.

A tervezés, az engedélyezés, a kötelező nyilvánosság biztosítása, illetve az energetikai tanúsítványok elkészítésének elszámolható összege nem haladhatja meg a támogatható kivitelezési költség 5 százalékát. A tervezést és az engedélyezést csak olyan kivitelezőkkel és azok alvállalkozóival lehet végeztetni, amelyek szerepelnek a pályázati oldalon elérhető listán. A programot négy ütemben, regionális bontásban fogják megvalósítani. Az első 2021. november 15-én kezdődik majd elsőként Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, valamint Zala megyében. Pusztán napelemes rendszer létrehozásakor a kiállítástól számítva 12; napelemes rendszer telepítése, nyílászárók cseréje, tárolókapacitás létesítése, illetve fűtési és használati melegvíz-előállító rendszerek elektrifikálása esetén pedig 18 hónap áll rendelkezésre a projekt befejezésére. A megvalósítás határideje legfeljebb 2026. június 30.

Pályázni csak elektronikusan, az online kitöltő program segítségével lehet, amihez először a www.palyazat.gov.hu oldalon szükséges regisztrálni. A kérelmeket a benyújtás sorrendjében fogják feldolgozni, a kiértékelés műszaki, energetikai és pénzügyi szempontok révén zajlik majd. A pályázatok előterjesztése az értékelői javaslatok alapján, régiós bontás szerint, több körben fog történni, a résztvevőket pedig minden esetben elektronikusan értesítik majd.

Nagy rohamra számítanak

A pályázati kiírás véleményezésében a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) is részt vett. A szervezet közleményben, 12 pontban ismertette a programmal kapcsolatos javaslatait. Az MNNSZ technológiai és gazdasági módosítási ötleteket is megfogalmazott, a szervezet arra is kitért, hogy a csomag révén telepíthető napelemek teljesítményének felső határa túl alacsony, és előnyösebb lenne, ha a támogatással nem csak tetőre lehetne paneleket telepíteni. Kiss Ernő, az MNNSZ elnöke komoly érdeklődésre számít az új program miatt.

Robotka Tamás, a Tiszta Energiák Kft. lakossági üzletágvezetője portálunknak korábban azt mondta, a program jelenlegi formájában nagyon széles a pályázók köre, ez pedig óriási túljelentkezéshez és sok elégedetlen ügyfélhez vezethet. „Ezért is bízunk benne, hogy a szakma kéréseit meghallja a pályázat kiírója” – nyilatkozta.

Beleznai Csanád, a Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezetője attól tart, hogy az induláskor össze fog omlani a pályázatot kiszolgáló informatikai rendszer. Mint hozzátette, komoly kérdés számunkra, hogy a várható szállítói finanszírozást milyen futamidőre kell majd vállalniuk a kivitelezőknek.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.