Minden, amit tudnod kell a hidrogéncellás autókról

Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes az üzemanyagcellás járművekről. Miközben napjaink szenzációja közlekedési szempontból még mindig a Tesla, addig Japán legnagyobb autógyártói egy másfajta tiszta üzemanyagforrással, a hidrogénnel kísérleteznek. A Toyota 57 500 dolláros Mirai autója jövőre már kapható Amerikában, a Honda pedig 2016-ban dobja piacra a saját FCV-jét.

Az üzemanyagcellás autók egyébként tulajdonképpen elektromos autónak tekinthetőek, viszont több órányi töltés helyett elég néhány percig hidrogént tankolni beléjük.

Mik azok az üzemanyagcellás autók?

Az FCV-k az olyan elektromos autók, amelyeknél az akkumulátort hidrogénből és oxigénből álló üzemanyagcella helyettesíti. A most elterjedni látszó rendszerben a hidrogént egy platina katalizátoron kényszerítik át nyomás alatt, majd az két ionra és két elektronra szakad. Az elektronok a jármű elektromos motorját hajtják meg, míg az oxigénnel keveredett hidrogén vízként, pontosabban gőzként távozik a kipufogón. A cellákat egymásra halmozzák, hogy elég magas feszültség álljon az autó rendelkezésére.

A Hyundai Tucson FCV-jét jelenleg havi 499 dollárért lehet bérelni, de vásárolni is lehet belőle. Hasonló a helyzet a Toyota Miraival, a Honda FCX Clarityt viszont 45 bérbe adott darab után kivonták a piacról – a rendes, sorozatgyártott Honda FCV 2016-ban jön. A BMW hamarosan szintén a piacra lép, de a GM és a többi gyártó is dolgozik a saját megoldásán.

Honnan jön a hidrogén?

Amennyiben teljesen zöld FCV-t akarunk, akkor a hidrogént is úgy kell előállítani, hogy a folyamat ne legyen szennyező. Ez nem könnyű feladvány, de hidrogén elektrolízisével megoldható. Ennek során az áramot vízen át vezetik, majd hidrogén és oxigén jön létre gázok formájában. A legjobb rendszerek a felhasznált elektromosság 80 százalékát képesek hidrogén formává alakítani, ami nem túl hatékony.

Egy másik módszer, hogy a gőzt 700-1000 Celsius-fokra melegítik, majd metánnal vegyítik, hogy hidrogén, szénmonoxid és széndioxid jöjjön létre. Ez a módszer szennyezőbb, de költséghatékonyabb (főleg a hidraulikus rétegrepesztési eljárás során tartalékba vett természetes gázok miatt) – Amerikában a hidrogén 95 százalékát így állítják most elő.

Hol lehet venni?

Az elektromos autók töltőállomásaiból egyre több van külföldön, és persze otthon is feltölthetőek. A hidrogénelosztó állomásokból egyelőre igen kevés van – egyrészt mert kevés az érdeklődő, másrészt mert drága a megépítésük. Az elektromos töltőállomások több tízezer dollárba kerülnek, a Tesla gyorstöltői nagyjából 300 000 dollárért húzhatóak fel. Egyetlen hidrogén-töltőállomás 1-2 millió dollárba kerül, azért, mert a folyékony hidrogén tárolása nehéz feladat. Egyelőre 50 ilyen állomás van Amerikában.

Egy töltőállomás körülbelül 38 000 liter folyékony hidrogént tárol mínusz 250 Celsius-fokon. Míg a benzint és a gázolajat viszonylag egyszerű tárolni, ezt a föld alatt, a pumpáktól elzárva kell, különleges helyen tárolni. A hidrogént a tárolóból kivéve gázzá alakítják, nyomás alá helyezik és kisebb tárolókba helyezik át a terjesztéshez.

Egyes FCV-k 350 bar nyomással, mások 700 bar mellett fogadják a gázt, ez utóbbinál nagyobb hatótávolság nyerhető. 700 bar mellett 3-5 perc egy tankot feltölteni. A Toyota és a Hyundai a vásárlóiknak három évig ingyen adja a hidrogént, Amerikában pedig gőzerővel folyik az állomások kiépítése – Kalifornia 200 millió dollárt fektetett be erre a célra, 2016-ra ugyanis a jelenlegihez még 40 töltőállomást akarnak.

Ezért érdekeljen

Amellett, hogy az elektromos autóknak hála nagyban csökkenthető az üvegházhatású gázok mennyisége, az ilyen autók tulajdonosai vagy bérlői idővel elméletben a saját pénztárcájuk kiadásait is mérsékelhetik – mint azt egy Toyota Priusnál vagy Nissan Leafnél már tapasztalni lehet.

Az FCV-k fő előnye az elektromos autókhoz képest a kényelem, hiszen egy hosszú útra 3-5 perc alatt fel lehet őket tankolni, miközben a Teslánál még a legjobb esetben is 20 percre van szükség a hatótáv felére elég kakaót feltölteni. Az autógyártók számára emiatt egyértelmű, hogy a fogyasztók hamarabb megbarátkoznak az FCV-kkel, ha zöld autót akarnak.

Ami a teljesítményt illeti, sok újdonságról nem lehet beszélni: ugyanazokat az elektromos motorokat használják az FCV-k, mint az elektromos autók. A Toyota Mirai 10 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, és 700 kilométert tesz meg egy tank üzemanyaggal. Mivel az üzemanyagcellák sokkal könnyebbek is a lítium-ionos akkuknál, ezért a pickupok és az SUV-k esetében is előnyösebb ez a felállás.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Gazdára találtak az első elektromos járművek a vállalati pályázaton

Megszülettek az első támogatói döntések a kormány februárban megnyitott programjában. Az eddigi nyertes pályázatok alapján 191 vállalkozás kap több mint 849 millió forint támogatást 218 új elektromos gépkocsi megvásárlásához - tájékoztatta az MTI-t szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

2 hozzászólás

  1. A cikk írója valamiért elfelejt megemlíteni számos fontos tényt, mint pl.:
    1) az üzemanyagcellás autók gyártási költsége több, mint kétszer annyi (Toyota Mirage, $150.000, de a Toyota $100.000-t veszít minden egyes autó eladásával, mivel azt csak $50.000-ért adják), mint pl. a Tesla Model S-é (ami $71.000-es darabár mellett nyereséges)
    2) a Model S-nek immáron vannak akkumulátor-cserélő állomásai, amik 90 mp alatt kicserélik az akkumulátort, és csupán $60-80-ba kerül a csere.
    3) ha éppen ráérünk, elektromos autónkat akár otthon is feltölthetjük (napelem használata mellett ingyen)
    4) a hidrogéncella hatásfoka kb. 50%-os, a Toyota saját bevallása szerint a Mirage teljes hatékonysága (elektrolízissel előállított hidrogén esetén) csupán 25%, míg az elektromos autóké 75-80%. Ez azt jelenti, hogy ha elektromos autók helyett hidrogéncellásokra térnénk át, 2-3x annyi erőművet kellene építenünk és üzemeltetnünk, ami valljuk be, óriási pazarlás.

    Mindent összevetve, a hidrogéncellás autóknak gyakorlatilag semmi előnye nincs az elektromos autókkal szemben. Drágábbak, kevésbé hatékonyabbak, és a speciális üzemanyag miatt függőséget okoznak. A józan ész azt súgja, hogy a hidrogéncellás autó egy zsákutca, erre beruházni nagyfokú felelőtlenség.

  2. attila.dudas

    Teljesen egyet értek az előttem szólóval.
    Vagy esetleg valamit nem tudunk ?