Minden eddiginél több jármű versenyzett a negyedik MVM Energia Futamon

Hét kategóriában a szénhidrogén-meghajtást nélkülöző több mint hatvan jármű állt rajthoz szombaton Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél a negyedik MVM Energia Futamon, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az üvegházhatású gázok kibocsátása nélküli energiatermelésre és -felhasználásra.

A régióban meghatározó, nemzeti tulajdonú energetikai vállalatcsoportként az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. felelős az energiagazdálkodásért és -biztonságért, de a hatékony, környezettudatos gazdálkodásért is – fogalmazott Baji Csaba elnök-vezérigazgató a rajt előtt.

Mint mondta, a fenntartható fejlődés biztosítása prioritás, és ennek meg is felel a vállalatcsoport. Emlékeztetett arra, hogy a paksi atomerőmű szén-dioxid-terhelés nélkül termel villamos energiát. “Van szélerőmű-parkunk, amely a zöldenergia-termelésben maghatározó, és támogatjuk például a napkollektorok telepítését” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a cégcsoport a következő generáció iránt érzett felelősség miatt vállalta, hogy szponzora legyen az Energia Futamnak és a mobilitási hétnek.

A negyedszer megrendezett Energia Futamon napelemes autók, elektromos autók és motorok, valamint sűrített levegő, illetve emberi erő által hajtott járművek versenyeztek “kipufogógáz és motorzaj nélkül”.

Idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés, hét kategóriában több mint hatvan jármű versenyzett. Rajthoz álltak fejlesztőcsapatok, köztük több egyetem képviselői saját konstrukciójú járművekkel, átalakított szériaautókkal, különleges prototípusokkal, de neves emberek – zenészek és sportolók – is vállalkoztak egy-egy futamra, hogy ismertségükkel segítsék a fenntartható fejlődés népszerűsítését.

A nagy érdeklődéssel kísért Famous Futam a vártnál jóval nagyobb versengést hozott. Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus nagy fölénnyel vezetett, de egy kanyar után kicsúszott az autója. Végül másodikként ért célba elektromos gokartján. Az első Delov Jávor, a Random Trip alapítója, harmadik “Lepe”, a Balkán Fanatik frontembere lett.

Kozmann György a futam után az MTI-nek azt mondta, fontos feladatának tekinti, hogy részt vegyen a környezetbarát energiafelhasználás népszerűsítésében. “Nekünk, paksiaknak ez még inkább fontos, hiszen Pakson van a környezetbarát villamosenergia-termelés fellegvára” – fogalmazott.

Az MVM Csoport 2011-ben hívta életre az MVM Energia Futamot. Az elsőt Budapesten, az Andrássy úton tartották. Az volt a nem konvencionális járműveknek rendezett első verseny, amelyet egy európai fővárosban rendeztek.

Ajánlott tartalom

5000 elektromos autó kerülhet forgalomba 2022-ben

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 125 ezer új személygépkocsi forgalomba helyezésére számít az idén; tavaly közel 122 ezer új autó került forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban.