Mire használható fel a most bejelentett Zöld otthon program támogatása?

A Magyar Nemzeti Bank céljai között szerepel, hogy a régió és Európa legzöldebb jegybankjai közé kerüljön. A cél megvalósításában fontos lépés lehet az új zöld stratégia, melynek két pilot programját a napokban jelentették be.

Napelemes rendszer most, akár 50% állam támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021 októberétől új, legfeljebb 2,5 százalékos, végig fix kamatozású lakáshitelt akar bevezetni lakossági ügyfelek számára, legalább BB energetikai besorolású újépítésű lakások vásárlására vagy építésére – számol be a Portfolio. Virág Barnabás, az MNB alelnöke kedden jelentette be az új zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiát, amelynek az októberben induló hitelcsomag mellett augusztustól egy zöld jelzáloglevél-vásárlási program is a része lesz. Virág Barnabás szerint a zöld jelzáloglevél-vásárlási program célja, hogy vásárlásokon keresztül járuljon hozzá a hazai zöld jelzáloglevél-piac megteremtéséhez, ezen keresztül pedig a zöld jelzáloghitelek terjedéséhez – írja az MTI. A csomag közvetetten támogathatja az energetikai szempontból korszerű ingatlanok felépítését. A programban fix kamatozású, forintban denominált, legalább ötéves eredeti futamidővel kibocsátott jelzáloglevelek vehetnek majd részt.

A tervezett hitelprogram összkerete 200 milliárd forint lesz, hitelenkénti legfeljebb 70 millió forint összeggel és maximum 25 éves futamidővel. Virág Barnabás szerint a program más preferenciák alapján működik majd, mint a CSOK. Az MNB azzal indokolja a csomag létrehozását, hogy a hazai piacon a 2,5 százalékos BB minősítést elérő lakások aránya igen alacsony, a bankok pedig nem veszik figyelembe a zöld szempontokat az árazásban. A Jegybank a napokban indít egyeztetést a Magyar Bankszövetséggel a tervekkel kapcsolatban.

Az MNB célja, hogy a térség legzöldebb jegybankjai közé kerüljön, ehhez pedig az évtized végére olyan pénzügyi rendszerre van szükség, amely a fenntarthatóságot is figyelembe veszi. A Jegybank az Országgyűléstől fenntarthatósági mandátumot is kapott. A becslések alapján Magyarországon 2030-ig több mint 9 ezer, 2050-ig pedig 25 ezer milliárd forintnyi beruházásra lesz szükség ahhoz, hogy elérjük a klímacélokat.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemmel fűtene – pályázat érkezett

A decemberben induló pályázatban olyan napelemmel lehet részt venni, amely a háztartás saját fogyasztását váltja ki, vagy egy korszerűsített fűtési rendszert lát el energiával.