Mivel indul a Sziget fesztivál?

A 5. magyar dal napjával a mínusz kettedik napon, vasárnap megkezdődik a 20. Sziget fesztivál: a Presser Gábor által megálmodott eseményt négy év után tartják ismét az óbudai Hajógyári-szigeten, ahol a nagyszínpadon 12 órától 23 óráig folyamatosan váltják egymást a fellépők.

A magyar dal napját 2008. augusztus 11-én rendezték meg először. Presser Gábor zeneszerző, billentyűs, énekes, az LGT alapítója kezdeményezésére a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján a hazai könnyűzene legnépszerűbb előadói több tízezer ember előtt összesen nyolc órán át zenéltek, és egyenként öt-hatperces minikoncerteket adtak. A rendezvényt 2009 óta több budapesti és vidéki helyszínen rendezik meg szeptember második vasárnapján. A szervezők célja a magyar dal napja évenkénti megszervezésével elsősorban az, hogy – amint az ötletadó fogalmazott – minél inkább sikerüljön meríteni a magyar dal kincsestárából, a városi és népi hagyományokból, miközben folyamatosan születnek újabb számok. „Ha 2008-ban a Sziget fesztivál nem állt volna mellénk, lehet, hogy a magyar dal napja nem is valósul meg. Az akkori rendezvény után tudtam igazán megfogalmazni, miként szeretném a jövőben megvalósítani ezt a napot, így vált országos eseménnyé” – idézte fel Presser Gábor nemrég az MTI-nek.

2009-ben mintegy 45 ezer, 2010-ben 55 ezer, tavaly – mintegy negyven színpadon – csaknem 60 ezer látogatója volt a rendezvénynek országszerte. A magyar dal napján a kezdetektől hagyomány, hogy olyan formációk lépnek fel, amelyek korábban soha nem játszottak együtt közönség előtt. Idén például Szörényi Levente Horváth Charlie-vel készül közös produkcióra, az LGT pedig a Csík Zenekar két tagjával, valamint Bródy Jánossal együtt fog játszani. Most vasárnap a Szigeten mintegy nyolcvan fellépőtől 150 magyar slágert hallhat a közönség. A kínálat szinte lefedi a magyar könnyűzene élvonalát: ott lesz például Zalatnay Sarolta, Fenyő Miklós, a Beatrice, Balázs Fecó, az Európa Kiadó, az Első Emelet, Hobo, a Karthago, Koncz Zsuzsa, aki hosszú ideje nem énekelt fesztiválon, a Ladánybene 27, a Neoton Família, a Pa-Dö-Dö, a Pál Utcai Fiúk, a Republic, a Magyar Jazz Workshop című produkció, a KFT, az URH, a Tátrai Band, Török Ádám és a Mini, a Kimnowak, Gerendás Péter, Keresztes Ildikó, Kardos-Horváth János, a Kiscsillag, Rúzsa Magdi, Sub Bass Monster, a Péterfy Bori & Love Band, a Tankcsapda és a Vad Fruttik is.

A négy évvel ezelőtti rendezvényhez hasonlóan idén újra öt-hat perc jut egy-egy produkcióra, de lesz néhány hosszabb műsor is. A 23 óráig tartó koncertfolyam a Sziget nagyszínpadán ezúttal is egy közös énekléssel ér véget: 2008-ban a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adta elő egy gyermek és több sztár együtt, idén a Csillagok, csillagokat. Presser Gábor az MTI-nek a múlt héten elmondta, hogy az Ünnepi gála címmel futó idei szigetes buli egyben kiváló figyelemfelkeltés is lehet a szeptember 9-i „rendes” magyar dal napja rendezvényre. Idén a fő helyszín Szombathely lesz, amely elnyerte a magyar dal fővárosa címet. Szeptember 9-én a tíz budapesti helyszín mellett Szombathelyen, Egerben, Hévízen, Salgótarjánban, Boldogon és Zsirán lesznek magyar dal napi rendezvények.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.