Módosult a kerti hulladék égetésére vonatkozó szabály

Módosította a kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályt a Fővárosi Közgyűlés szerdán, így nyáron nem lehet majd gazt égetni.

A közgyűlésnek Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője javasolta, hogy módosítsák a szmogriadó-tervről szóló rendeletet. Emlékeztetett rá: a rendelet szerint kerti hulladékot kizárólag 2011. november 30-ig, március 8. és november 30. között, ünnepnapok kivételével hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között szabad égetni, amennyiben a hulladékot nem lehet a helyben komposztálással megsemmisíteni vagy elszállítani.
A frakcióvezető azt javasolta, a március 8. és november 30. közötti égetési időszakot rövidítsék le március 8. és április 30. közötti, valamint október 1. és november 30. közötti időszakra, “mivel a nyári időszakban történő égetés nem kívánatos”. A javaslatot megszavazta a Fidesz, az MSZP és az LMP frakciója.

Ajánlott tartalom

Gyalogosbarát fejlesztési tervet készített három bécsi kerület

Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére.