Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken az MTI-vel.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú távon a hazai ipart is szolgálja, mert méri, számolja, anyaga szerint csoportosítja és szállítja az italcsomagolások hulladékát, ami erősítheti a hazai újrahasznosítási ipart és segíti tervezését. A MOHU vállalása, hogy az indulástól számított harmadik évre teljesíti a minimum 90 százalékos visszaváltást Magyarországon. Az adatok szerint augusztus 16-ig több mint 5,5 milliárd forint visszaváltási díjat fizettek be a gyártók. A fogyasztóknak megtérített összeg már eléri a 7,2 milliárd forintot, vagyis csaknem 1,7 milliárd forintot előlegez meg a gyártóknak a MOHU, mert a gyártók csak utólag, havonta fizetik be ezt az összeget. A visszaváltások csaknem 90 százalékában a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt a vásárlók, ez eddig több mint 6 milliárd forintot jelent. A visszaváltók mintegy 13 százaléka bankszámlára utaltatja a pénz, jótékonyságra pedig körülbelül 0,4 százalékuk ajánlja fel. Jelenleg mintegy 2200 ponton lehet automatákban visszaváltani, és mintegy 1000 kézi visszaváltó hely van. A szám tovább nő, a bővítés folyamatos, több száz új automata telepítése várható – közölte a MOHU.