Moszkva és Peking elkötelezett az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások iránt

Moszkva és Peking továbbra is elkötelezett az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások teljesítésére – szögezte le az orosz és a kínai klímaügyi megbízott szerdán Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

Ruszlan Edelgerijev orosz klímaügyi megbízott kijelentette, Oroszország a nyugati szankciók ellenére is ragaszkodik vállalt céljaihoz, és hozzátette: amennyiben a büntetőintézkedéseket megszüntetik, hazája már az eredetileg határidőként kitűzött 2060-as év előtt elérheti a karbonsemlegességet. Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja reményét fejezte ki, hogy a fejlett országok mielőbb teljesítik ígéretüket, mely szerint 100 milliárd dollárt juttatnak a fejlődő országoknak. Az összegből az utóbbiak finanszírozhatnák az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseiket, egyebek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését, valamint az éghajlatváltozás következményeihez történő alkalmazkodást – húzta alá. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek minden kontinensen súlyos károkat okoznak. “Az emellett jelentkező energia- és élelmiszerválság tükrében a nehézségekre a szolidaritás és az együttműködés jelenti az egyetlen megoldást” – fogalmazott. Aláhúzta, hogy bár a célok közösek, a felelősségvállalásnak arányosnak kell lennie, s a fejlett országokra több teher hárul. 

Hszie Csen-hua már kedden leszögezte, hogy a pekingi kormány elkötelezett a karbonsemlegesség elérése mellett, “függetlenül attól, mennyit változnak a külső körülmények és hány kihívással kénytelen szembesülni”. A világ legnépesebb országának számító Kína korábbi ígérete szerint 2030-ig mérsékli az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2060-ra pedig karbonsemlegessé válik. Az ázsiai ország a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója, energiájának kétharmadát biztosítja szénből. Mindeközben John Kerry, az amerikai elnök klímaügyi különmegbízottja bejelentette, tervet dolgoztak ki annak érdekében, hogy segítsenek a fejlődő országoknak felhagyni a fosszilis tüzelőanyagok használatával.

Az energetikai átállás felgyorsítását segítő program (Energy Transition Accelerator, ETA) a tiszta energiát igénybe vevő befektetéseket támogatná. A programot Washington a Jeff Bezos, az Amazon.com online kereskedő cég vezetője által létrehozott, környezetvédelmi vállalkozásokkal foglalkozó Bezos Föld Alapítvánnyal (Bezos Earth Foundation) és a Rockefeller Alapítvánnyal közösen fogja fejleszteni. Kerry elmondta, hogy a fejlődő országok közül többen, köztük Chile és Nigéria máris jelezte érdeklődését a program felé.

Ajánlott tartalom

Házhoz mennek majd a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékért

Szolnokon indul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék házhoz menő gyűjtése, a rendszert a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és az NHSZ Zounok Zrt. működteti - közölte a MOHU termék és anyagáram vezetője pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.