Munkába állnak az új miskolci szelektív hulladékgyűjtést segítő járművek

Április 29-én átadták a két új, a szelektív hulladékgyűjtést segítő járművet Miskolcon. A MiReHuKöz Nonprofit Kft. közszolgáltató, a sikeres tendert követően két szelektív hulladékgyűjtő járművet szerzett be április végén.

A járműpark bővülését az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség 74 és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé. Kriza Ákos Miskolc polgármestere a járművek keddi ünnepélyes átadásán kiemelte, „a környezeti értékek megóvásához elengedhetetlenül szükséges a magas színvonalú eszközpark”.

A járművek átadására Miskolcon került sor, ahol dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2014. január 1-jétől „új alapokra helyezték a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást” azzal, hogy Miskolc és a térségben található 36 település részvételével, a Miskolci Térségi Konzorcium keretében 100 százalékos önkormányzati tulajdonú hulladékgazdálkodási közszolgálati céget hoztak létre. „Ez az 100 százalékos önkormányzati tulajdon 100 százalékos önkormányzati felelősséget is jelent”, fogalmazott a városvezető, hozzátéve, „nem a megtermelt profit tehát a célunk, hanem a legmagasabb szintű ellátási közfeladat”. A MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. végzi Miskolc térségében 37 település 260 000 lakosnál keletkező nem veszélyes települési hulladékok gyűjtését, szállítását, előkezelését és ártalmatlanítását. “A közszolgáltató megfelelő működéséhez és a környezeti értékek megóvásához elengedhetetlenül szükséges a magas színvonalú eszközpark, amely folyamatos fejlesztést tesz szükségessé” tette hozzá Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., OHÜ 2014. évi Iparfejlesztési Pályázatán kapott támogatásból a MiReHuKöz Nonprofit Kft. Mint Vámosi Oszkár, az OHÜ Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, a mostani projekt célja, hogy bővülhessen a házhoz menő gyűjtés a konzorcium családi házas övezeteiben. A pályázat keretében két modern szelektív hulladékgyűjtő járművet szerzett be a társaság. Az OHÜ pályázata 100 százalékos, önrész nélküli, vissza nem térítendő, közel 75 millió forintos támogatást biztosított a MiReHuKöz Nonprofit Kft. számára. A beruházás megvalósításával és üzemeltetésével tehát előreláthatólag csökken a környezeti szempontból aggályos lerakásra kerülő csomagolóanyagok mennyisége és az újrahasznosítás aránya is növekszik. A fejlesztés így hozzájárul a hazánk számára kötelező uniós hulladékgazdálkodási, újrahasznosítási célok teljesüléséhez.

Majoros Róbert, a MiReHuKöz Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a most áprilisban beszerzett két korszerű jármű megfelel, mind a magyar, mind az európai szabványoknak. A járművekkel a csomagolási hulladék gyűjtését lehet megoldani. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy céljuk hogy a Konzorcium alá tartozó összes település családi házas környezetben megvalósuljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.