Mutatjuk hogyan módosult az ingyen napelemes pályázat

Egy jegyzékben mutatják be a december 6-án induló program legújabb változásait.

Idén december 6-án indul el az a program, amellyel a lakosság napelemes és fűtéskorszerűsítési beruházásait segítik. A pályázatot regionális lebontásban, négy ütemben fogják megvalósítani. A csomagban napelemes fűtéskorszerűsítésre legfeljebb bruttó 11,3; csak napelemre pedig maximum bruttó 2,9 millió forint érhető el. A támogatás 100 százalékban vissza nem térítendő, de csak olyan ingatlanok esetében vehető igénybe, ahol a tulajdonosok 2020. évi átlagjövedelme nem több 4,85 millió forintnál. A pályázati felhívás alapján a nyugdíj, valamint a katás vagy kivás bevétel is jövedelemnek számít. A programban a beruházásokat csakis a pályázati oldal vonatkozó listájában szereplő kivitelezőkkel lehet megvalósítani. Az elvileg ősz elején véglegesített felhívást az elmúlt időszakban többször is módosították, november elején például olyan változásokat vezettek be, amelyek kissé átrajzolták a lehetséges pályázók körét. A napokban, nem sokkal a program kezdete előtt, a kiírás újabb pontjait változtatták meg – szúrta ki az Agroinform.

A nagyjából tíz oldalas, november 30-án közzétett módosítási jegyzék érinti az igénylők körét, a jövedelemigazolások dokumentációját, az ingatlanra vonatkozó feltételeket, a támogatott tevékenységek körét, valamint a pályázati vállalásokat. A frissítéssel bekerült a kiírásba a nyugdíj jellegű jövedelem kifejezés, amely a háztartás jövedelemszámítása miatt fontos. A módosítás alapján nyugdíj jellegű jövedelemnek számít minden olyan bevétel, amelyet a nyugdíjfolyósító igazgatóság folyósít. További jelentősebb változás, hogy a programba immár csak olyan ingatlannal lehet bekapcsolódni, amely állandó lakhatási céllal épült. A felhívásban most részletesebben szabályozzák a telepíthető inverter tulajdonságait. Ennek kapacitása nem haladhatja meg főszabály szerint az 5 kW-ot, melytől 20 százalékos mértékben el lehet térni, ha igazolható, hogy a nagyobb kapacitású eszköz költsége alacsonyabb.

Fontos változás továbbá, hogy a tervezés költségénél legfeljebb az elszámolható kivitelezési költség 10 százaléka számolható el mostantól. A pályázati oldalon felhívták az érdeklődők figyelmét, hogy akik rendelkeznek már a kivitelezővel megkötött előszerződéssel, azokat semmilyen hátrány nem éri majd a változások miatt. A módosítások részletesebb megismeréséért érdemes átfutni a vonatkozó jegyzéket.

Ajánlott tartalom

Háromszorozhatják a betételeiket a napelemes háztartások? Szakertő válaszolt!

A hazai napelemesek jelenleg nem tudják a megtermelt áramot háromszoros áron értékesíteni, mivel ehhez még nincsenek meg a szükséges jogi és technikai feltételek, de a változás várható a közeljövőben.