Mutatjuk mikor jöhet a tavasz

Fokozatos enyhülés veszi kezdetét, péntek-szombaton 10 fok feletti délutáni hőmérséklettel.

Január, február, itt a nyár – tartja a közmondás, mely tudományosan is igazolható, írja az idokep.hu. A december 21-e óta eltelt 2 hónap alatt ugyanis napról napra növekedett a napok hossza, melynek üteme tavasszal a leggyorsabb. Február vége felé naponta nagyjából 3 perccel hosszabbodnak a nappalok. Az egyre nagyobb mennyiségben beérő napsugarak pedig fokozatosan győzedelmeskednek a tél felett, így a február eleji kemény fagyoknak lassan vége szakad. A jövő hét elején még marad a hűvös idő, éjszakánként a napközben elolvadt hómennyiség jégbevonatot képez majd a járdákon, utakon. A biztonságos közlekedés érdekében érdemes a megmaradt vizes, latyakos réteget lesöpörni a járdákról. Csütörtökön aztán megélénkül az északnyugati szél, mely északnyugat felől enyhe levegőt szállít majd hazánkba, pénteken már 10 fok felett alakulhat a délutáni maximum, délnyugaton a 15 fokos meleg sem kizárt. A jelenlegi kilátások alapján hasonlóan kellemes időre számíthatunk majd szombaton is. Érdemes lesz kihasználni az alkalmat, és kimozdulni a természetbe.

Olvasta már? Kattintson a szövegre!
100 milliós napelem beruházás a Pest megyei községben
Ennyi vizet használunk el évente
Továbbra is jég borítja a Tiszát

Meteorológus: átmenetileg enyhül az idő, pénteken 15 fok is lehet
A következő napokban átmenetileg enyhül az időjárás, pénteken néhol plusz 15 fokot is mérhetnek – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-nek. Jenki Szilvia tájékoztatása szerint egy hidegfront épp elhagyja térségünket, a következő 24 órában pedig szárazabb levegő érkezik. Így eleinte még több helyen lehet számítani esőre, havas esőre, néhol gyenge havazásra, de a délutáni óráktól már csökkeni fog a felhőzet. Kedden túlnyomóan napos, száraz időre van kilátás, a szél is mindenütt mérséklődni fog. A minimumhőmérséklet általában mínusz 4 és mínusz 9 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében, illetve a hóval borított, tartósan derült részeken mínusz 10, mínusz 12 Celsius-fokot is mérhetnek. A maximumok plusz 5 fok körül, a sokévi átlagnak megfelelően alakulnak – tette hozzá.

időjárás

Szerdán is több órára kisüt majd a nap, északon és északkeleten lehet több felhő, de csapadék ott sem valószínű. A minimumok mínusz 3 és mínusz 10 között, a havas részeken mínusz 10 fok alatt alakulnak. A nappali órákban plusz 4, plusz 10 fok lesz a jellemző, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet. A jelenlegi előrejelzések szerint csütörtökön újabb hidegfront várható. Többfelé lehet számítani esőre, záporesőre, északkeleten, illetve a hegyekben helyenként havas eső, hó is hullhat. Pénteken a Dunántúlon változóan felhős, a Dunától keletre többnyire erősen felhős lesz az ég, de csak elszórtan lehetnek záporok. Sok helyen megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat a szél, de a hőmérséklet emelkedni fog. Elsősorban az ország délnyugati tájain a maximumok plusz 15 fok körül alakulhatnak – mondta Jenki Szilvia. Szombaton és vasárnap változóan felhős lesz az ég, elszórtan záporesőre lehet számítani. Több órára kisüthet a nap, de sokfelé a hétvégén is szeles marad az idő. A jelenlegi előrejelzések szerint a következő hét elején ismét visszaesik néhány fokkal a hőmérséklet, tehát nincs még itt a tavasz, de a február elején tapasztalt rendkívüli hideg idő sem tér vissza – mondta a meteorológus.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.