Múzeumok éjszakája – Lepkevizsgálat, szerelem- és egészségvarázslás Kaposváron

"Lámpázásos" lepkevizsgálatra, boszorkánysarokban végzett szerelem- és egészségvarázslásra is várja az érdeklődőket a Rippl-Rónai Múzeum szombaton Kaposváron, a Múzeumok éjszakáján.

Ábrahám Levente, a múzeum igazgatója az eseményt beharangozó szerdai kaposvári sajtótájékoztatón azt mondta: az intézmény a „körülöttünk lévő világ jobb megismerésének” igényével szervezi szombati programjait, és történelmi, néprajzi, természettudományi, természeti érdekességeket kínál látogatóinak. Ismertetése szerint a rendezvények kiemelt helyszíne a Deseda tavi Fekete István Látogatóközpont lesz, ugyanakkor megnyitják az érdeklődők előtt a természettudományi kiállítás folyosóját is a múzeum rekonstrukció alatt álló Fő utcai központi épületében, hogy bemutathassák a Föld- és evolúciótörténeti tárlatot, valamint a legújabb somogyi régészeti eredményeket.

Sovány Krisztina, a Fekete István Látogatóközpont koordinátora kiemelte, hogy a Desedánál egyórás ismeretterjesztő előadást szentelnek a gombák varázslatos világának, emellett „lámpázásos” lepkevizsgálatra, távcsöves csillagnézésre, bábelőadásokra, hajózásra, Állati babonák címmel rendhagyó zseblámpás tárlatvezetésre, valamint akrobatikus és tűzzsonglőr-elemekkel átszőtt utcaszínházi produkcióra is invitálják a nagyközönséget. A Szent Iván-éji hagyományokhoz kötődően szerveznek növényismereti sétát, koszorúfonást, gyógynövényestalizmán-készítést, almasütést, a tűzrakóhely környékén kialakított boszorkánysarokban pedig kipróbálható a szerelem- és egészségvarázslás – tette hozzá. A koordinátor szólt arról, hogy a Róma-hegyi Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban tárlatvezetést tartanak, a belvárosi Anker-házban Az erdő hangjai címmel foglalkozást, Célozz Jól! címmel lézeres vadászversenyt szerveznek gyermekeknek, ugyanitt Sipos György osztja meg az érdeklődőkkel a preparátori szakma kulisszatitkait.

A Múzeumok éjszakája kaposvári programjaira 500 forintért lehet karszalagot váltani, amellyel az összes helyszín látogatható – mondta el Sovány Krisztina. Ábrahám Levente újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy rendezvényeikre mintegy kétezer embert várnak.

Ajánlott tartalom

Korszerű vízkezelő technológiával javul az ivóvíz minősége Tiszabőn

Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet.