Nagy biznisz a napenergia a Google-nek

Egyre fontosabbá válik a megújuló energiaforrások használata a technológiai cégek számára, a hatalmas szerverparkok ugyanis rendkívül sok energiát emésztenek fel. A Google pedig tisztában is van ezzel, és próbál olyan technológiákat alkalmazni, melyek segítségével hosszútávon komoly költségelőnybe kerülhet.

A sztori egyszerű: Ha beírunk valamit a Google keresőjébe, akkor az elektronikus üzenetek különböző szervereken, így a Google szerverein is keresztülmennek, melyek fenntartása sokkal többe kerül a technológiai cégnek, mint elsőre gondolnánk. Persze nem csak a Google számára jelent ez problémát, a Microsoft, az Apple, vagy éppen a Facebook ugyanúgy rengeteg energiát használ fel, és ennek értelmében komoly költséggel szembesül.

A Szilícium-völgyben lévő vállalatok így kulcskérdés, hogy minél hamarabb olyan (alternatív) energiaforrásokat használjanak fel, melyek segítségével kiadásaikat hosszútávon jelentősen csökkenthetik, és költségelőnybe kerülhessenek.

A Google az előző negyedévben például 2,25 milliárd dollárt, vagyis árbevételének közel 14 százalékát költötte el adatközpontokra, valamint a különböző infrastrukturális beruházásokra. Ráadásul a Google 1 milliárd dollárt fektetett olyan projektekbe, melyek napenergiával, vagy szélenergiával kapcsolatosak. 15 projektről van szó..

Ebből pedig az egyik legjelentősebb, az ivanpahi óriási naperőmű, ami összességében 392 megawattos kapacitással rendelkezik. Ahogyan arról már nagytestvérünk, az Origo beszámolt, a megtermelt árammal körülbelül 140 ezer háztartást lehet ellátni.

Bár a Google a 2,2 milliárd dolláros projekthez “csak” 168 millió dollárral járult hozzá, a technológiai cég számára egyértelmű cél, hogy a különböző projektek révén energiafelhasználását 100 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezze. Jelenleg egyébként ez 34 százalékban már sikerült is.

Az elemzők szerint pedig a Google határozottan jó úton jár, ahogyan Ben Schachter, a Macquarie Securities elemzője fogalmaz, a Google már a jövőre gondol, és nem csak a költségelőnyt szerezhet, de még hitelesen tudatosítja is az emberekben a környezetvédelem fontosságát.

forrás: investor.hu

Ajánlott tartalom

Csendes udvar, környezetbarát kerítéssel, kell ennél több?

A környezettudatos gondolkodásmód egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így mára szinte az élet minden területén elérhetővé váltak olyan megoldások, amelyekkel hétköznapi életünkben is sokban hozzájárulhatunk a fenntarthatósághoz, sőt.