Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok

Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. Sőt, a technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja – állapítja meg az Ericsson legfrissebb kutatása.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint az 5G hálózat megfelelő kiépítésével a mobilszolgáltatók egyszerre csökkenthetik energiaköltségüket és tehetik hatékonyabbá a növekvő hálózati forgalmuk kezelését. Az Ericsson által javasolt megoldások alkalmazásával megtörhető az “energiagörbe”, vagyis az 5G-re való áttérés esetében elkerülhető, hogy a korábbi generációváltásokhoz hasonlóan az energiafogyasztás megugrásával járjon az új hálózat jelentette technológiai ugrás. Fredrik Jejdling, az Ericsson ügyvezető alelnöke a közleményben kiemelte: az elmúlt két évben a világ mobilhálózatain zajló adatforgalom megduplázódott, és elérte a havi 100 milliárd gigabájtot. Ez közel négymillió évnyi HD minőségű film streamingjének felel meg – mutat rá. A felhasználók egyre nagyobb adatforgalmat bonyolítanak le: egy átlagos okostelefon-felhasználó esetében ez havi 15 gigabájtot jelent. Ennek legnagyobb részét nagy felbontású videók adják, a teljes adatforgalomnak immár 69 százaléka videótartalom, ami 2027-re várhatóan 79 százalékra emelkedik. A növekvő energiaköltségek korában kockázatot jelentene, ha a gigabájtokkal együtt az energiafogyasztás is nőne, az 5G technológia használatával azonban megszakítható ez az összefüggés: úgy nőhet a hálózat kapacitása, hogy nem fogyaszt több energiát.

A közlemény szerint a takarékosság környezetvédelmi szempontból is fontos. Az Ericsson megbízásából készült tanulmány rávilágított, hogy az Európai Unió 2017-es kibocsátásának akár 20 százalékával is csökkenthető lenne a karbonszennyezés az alapvető digitalizációs megoldások szélesebb körű használatával. A szakmai anyag szerint ha a négy legnagyobb kibocsátású szektor – az energetika, a közlekedés, a gyártás és az építőipar – nagy arányban tenné magáévá az 5G által nyújtott megoldásokat, akkor a korábbiakon túl még évi 55-170 millió tonna szén-dioxid-ekvivalens (Mt CO2e) kibocsátást spórolhatnának meg. Ez annyit jelent, mint ha az EU-ban közlekedő minden 7 autóból 1-et levennénk az utakról. A 2030-as célként kitűzött éves 1400 Mt CO2e kibocsátáscsökkentés 40 százaléka közvetlenül a kommunikációs hálózatok és a hálózatokra való kapcsolódás elérhetőségétől fog függeni.

A legnagyobb kibocsátáscsökkenés az 5G alkalmazásával az energiaszektorban lenne elérhető (akár 75 Mt CO2e). Az 5G-s környezeti szenzorok széleskörű felhasználásával például olyan rendszereket lehet kiépíteni, amelyek valós időben szabályozzák az épületek energiafogyasztását a pazarlás csökkentése érdekében, de a megtermelt megújuló villamosenergia elosztását is hatékonyabbá lehetne tenni az elektromos hálózatból az 5G-n érkező adatok segítségével – írták.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.