Nap és szél helyett napszél és magma lesz az energetika jövője?

Az alternatív energiatermelés egy új iparágat hozott létre az elmúlt évtizedek során, a megújulóenergetikát. Pedig a fenntartható energiatermelés nem újdonság, csupán korábban az volt a természetes és a kézenfekvő megoldás.

Szél- és vízimalmok már a 9. században is épültek, azonban az ipari forradalmat követően az energiatermelési trendek megváltoztak. A fosszilis energiatermelés ezután élte virágkorát, míg a megújuló energiaforrások használata visszaszorult. A biológiai lábnyom és a károsanyag-kibocsátás csökkentése azonban újra indokolttá és szükségessé tette a zöldenergia-termelést. A megújulóenergetika jelenleg reneszánszát éli, előretörését pedig csak segítik az olyan energiatermelő módszerek, amelyek szintén a fenntarthatóságot szolgálják. A magma hőmérsékletét kiaknázó energiatermelés pedig még nem is a bonyolultabb elképzelések közül való.

A világ áramtermelésének már körülbelül 16-18 százalékát adják a megújuló energiaforrások. Ebből a legnagyobb arányban vízenergia felhasználása biztosít elektromos energiát, ezt követik a szélerőművek és fotovoltaikus rendszerek. Mára azonban olyan energiatermelő rendszerekkel találkozhatunk, amelyekről korábban álmainkban sem gondoltuk volna, hogy egyszer zöldenergia-előállításra használhatjuk. Essen szó négy rendkívül egyedi és ötletes, bár még kezdeti fázisban lévő áramtermelő technológiáról.

Geotermikus energiatermelés, kicsit másképp:

Izlandon új értelmet nyert a geotermikus energiatermelés kifejezés, ugyanis egy Thor becenévvel ellátott fúrótorony segítségével 5 kilométer mélyre fúrnak a föld mélyébe, hogy elérjék azt a réteget, ahol az aktív vulkanikus tevékenység miatt már folyékony a kőzetanyag. Az eljárás során tehát olyan speciális berendezést alkalmaznak, ami képes extrém magas hőmérsékleten is működni, így a magma hőenergiáját hasznosíthatják. A Reykjanes-félszigeten található fúrótoronynak ideális körülményeket találtak, ugyanis a terület vulkáni utóműködéséről ismert. A magma hőmérséklete 400 és 1000 Celsius-fok között mozog, ami azt jelenti, hogy az ilyen típusú geotermikus erőmű akár tízszer hatékonyabb is lehet, mint egy klasszikus, a föld belső hőjét hasznosító energetikai létesítmény. Az 50 megawattos rendszerrel akár 50000 háztartás energiaigényét is fedezhetik.

A test hőmérsékletének felhasználása:

Londonban egy olyan energiatermelési technikát mutattak be, amely a zártabb helyeken gyűjti össze az emberi test által termelt hőt. A metróhálózatok pont ilyen jellegű területek, ahol a felhalmozódott hőmennyiséget a brit mérnökök által tervezett rendszer segítségével használnák fel arra, hogy a londoni lakóházaknak biztosítsanak fűtést.

A napenergia és a szélenergia helyett, napszél-energia:

A világűrben az emberiség számára szükséges energiamennyiség több milliószorosa lenne elérhető. A napszél nagyenergiájú elektronokat és protonokat tartalmaz. A jelenségről több forrásból is hallhattunk már, például ez okozza az elektromos rendszereket megzavaró mágneses viharokat, vagy a sarki fényt. A két amerikai tudós által készített szatellit, amely a Dyson-Harrop nevet viseli, a napszél energiáját tárolja el, és egy lézersugár segítségével továbbítja a Földre. A rendszer hatékony működését nehezíti, hogy a föld atmoszférája könnyen elnyeli a sugarat, így a megtermelt energia egy része kárba veszhet.

A mozgási energia felhasználása:

Korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy magyar mérnökök a járókelők mozgási energiáját egy speciális útburkolattal hasznosítják. Amszterdamban szintén piezoelektromos rendszert alkalmazzák abból a célból, hogy a Club Watt nevű szórakozóhely fényeit biztosítsák. Az energiatermelők pedig maguk a vendégek, akik a szórakozásukhoz elengedhetetlen diszkófények működéséhez szükséges elektromos áramot termelik meg a tánctéren.
Az eljárást már katonai célokra is használják, például a katonák csizmájába szerelt rendszerrel gyakorlatilag egy soha le nem merülő rádiót készítettek. De a lépések által megtermelt energiát nem kizárólag az adó-vevőhöz, hanem bármilyen más, a rendszerhez csatlakoztatható eszközhöz felhasználhatják a katonák. Ezek a technológiák többnyire még csak szárnypróbálgatások, azonban néhány közülük már magabiztosan működtet egy-egy kisebb energiaigényű eszközt, rendszert, vagy akár városrészt. Az emberi kreativitás határtalansága pedig lassan az energiatermelésben is ledönti a korlátokat, írja a chikansplanet.blog.hu.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.