Napelem-összeszerelő üzem létesült Szolnokon

Az Agulhas-Solar Kft. az ország egyik legmodernebb napelem-előállító üzemét hozta létre Szolnokon két egymásra épülő, európai uniós támogatást élvező projektnek köszönhetően – mondta Székely Csaba ügyvezető a projektek hétfői záró rendezvényén.

Tájékoztatása szerint az Agulhas-Solar Kft. 2010-ben azért indult az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett ipartelepítési pályázaton, hogy szolnoki telephelyén egy korszerű, napelemgyártó gépsor befogadására alkalmas gyártócsarnokot hozzon létre. A 242 millió forint összköltségvetésű, 121 millió forint támogatásban részesült projekt megvalósítása során egy meglévő csarnokot épített át az AC-DC Logisztikai Parkban. Ebben helyet kapott a napelemgyártó technológiai rendszer, valamint a kiszolgáló logisztikai háttér. Az Agulhas-Solar Kft. ugyanakkor 282 millió forintos európai uniós támogatásban is részesült az Új Magyarország Fejlesztési Terv “Mikro- kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése” című komponense keretében. Ez alapján az előbbi projekthez kapcsolódóan napelem gyártósort és információs technológiát szerzett be a társaság. A napelem-összeszerelő üzem több mint félszáz embernek ad munkát.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.