Az osztrákok által fejlesztett, Smartflower nevű eszköz több tekintetben is a napraforgót utánozza le. Így aztán jóval több energiát termelhet, mint a hagyományos társai.

Ingyenáram: van egy napelem, ami 40%-kal több áramot termel, mert olyan, mint egy napraforgó

Az osztrákok által fejlesztett, Smartflower nevű eszköz több tekintetben is a napraforgót utánozza le. Így aztán jóval több energiát termelhet, mint a hagyományos társai.

A háztetőkre szerelt napelemek egyik legnagyobb hátránya, hogy a pontos tájolás ellenére is csak a nap egy bizonyos szakában tudnak optimális hatékonysággal működni. Ezt a problémát akarja orvosolni egy osztrák cég, akik a napraforgóhoz hasonló napelemes rendszert építettek ki. Az itthon is forgalmazott Smartflower a fejlesztők szerint egy teljesen automatikus eszköz: a napfelkelte után magától nyílik ki és tájolja be magát a Nappal szemben, majd az idő előrehaladtával követi annak mozgását. Miután már nem tud megfelelő hatékonysággal dolgozni, egyszerűen összecsukja magát és “vár” a következő reggelre.

Az eszköz neve hűen tükrözi a külsejét is, a szerkezet ugyanis valóban úgy néz ki, mintha egy hatalmas virág tárná szét a szirmait. Ezeknek köszönhetően egy 18 négyzetéteres felület segítségével gyűjti össze a napenergiát, hogy elektromos árammá alakítsa azt. A fejlesztői szerint egy, a tetőre szerelt, ugyanakkora felületű napelemnél 40 százalékkal több energiát termelhet. Így egy készülék egy átlagos közép-európai háztartás éves fogyasztásának megfelelő energiát hoz össze. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.