A fejjel lefelé telepített vadkerítés lehetővé teszi, hogy a rókák és a vadvilág kisméretű képviselői átjussanak rajta takarmányszerzés és zsákmányuk üldözése során.

Napelemekparkok segítik az állatvilágot

A fejjel lefelé telepített vadkerítés lehetővé teszi, hogy a rókák és a vadvilág kisméretű képviselői átjussanak rajta takarmányszerzés és zsákmányuk üldözése során.

A Tennessee-ben és Észak-Karolinában működő napelem fejlesztők ezt fényképekkel tudják igazolni. A napelemparkokat kerítéssel veszik körül az emberek és a kárt okozni képes méretű vadállatok távoltartása érdekében, de vannak olyan napelem fejlesztők, akik úgy kerítik el projektjeiket, hogy az lehetővé tegye az élővilág kisebb képviselőinek a helyszínre való bejutását, hogy élelmet vagy zsákmányt keressenek vagy egyszerűen csak átjussanak a másik oldalra, írta az mnnsz.hu. Tennessee államban a Birdseye Renewable Energy volt az első, amely 12,5-es méretű, rögzített csomós, galvanizált vadkerítést telepített „fejjel lefelé”, hogy lehetővé tegyék a kisebb állatok átjutását a kerítésen. Az ilyen típusú kerítéseket rendszerint úgy telepítik, hogy alulra kerüljenek a kisebb nyílások, hogy kívül tartják a kisebb jószágokra; itt azonban a rókák és más kistestű állatok pont át tudnak ugrani rajta, ha a kerítést úgy helyezik el, hogy a kisebb szemek kerüljenek felülre és nagyobbak alulra. Ez látszik ezen a fényképen, amely a Birdseye 1 MW-os napelem projektjének helyszínén készült Phipps Bend-ban, Tennessee államban:

Az ötlet ezután terjedt el Észak-Karolinába, ahol a Pine Gate Renewables szintén fejjel lefelé telepített ugyanilyen típusú kerítést, és mozgásérzékelővel ellátott kamera fényképezte le a fenti képen látható szürke rókát saját 2,32 MW-os egyenáramot előállító Moore megyei projektjénél. Az Észak-Karolinai Beporzó Növényeket Védő Szövetség (North Carolina Pollinator Conservation Alliance) párbeszédet folytatott a napelem fejlesztéssel foglalkozókkal, hogy támogassa az ilyen az élővilágnak kedvező kerítéseket – közölte Liz Kalies, a Nature Conservancy nevű környezetvédelmi szervezet észak-karolinai ágazatának tudományos igazgatója. Kalies mozgásérzékelős kamerákat használt ennek a négy további fajt rögzítő képnek az elkészítéséhez, amelynek képviselői örömmel vették használatba a Birdseye természetbarát kerítését.

Kalies további tippeket is tud adni azoknak a fejlesztőknek, amelyek még kedvezőbb körülményeket kívánnak teremteni az élővilág számára: ültessenek őshonos vegetációt, csökkentsék a nyírást, a létesítmény közelében telepítsenek őshonos cserjéket és fákat, és helyezzen ki fészekrakásra lehetőséget adó madár- és denevérodúkat. A természetvédelemmel foglalkozó Nature Conservancy nagyobb létesítmények fejlesztőivel is együttműködik – jelezte Kalies –, hogy hozzanak létre olyan átjárókat a vadon élő állatoknak, amelyeken a nagyobb testű állatok, például a szarvasok és medvék is át tudnak jutni a túloldalra, ezzel összekapcsolhatók az ökoszisztémák. Talán divatba jön egy úgy szakkifejezés: az „öko-voltaikus” napelempark.

Ajánlott tartalom

Háromszorozhatják a betételeiket a napelemes háztartások? Szakertő válaszolt!

A hazai napelemesek jelenleg nem tudják a megtermelt áramot háromszoros áron értékesíteni, mivel ehhez még nincsenek meg a szükséges jogi és technikai feltételek, de a változás várható a közeljövőben.