Napelemes autó válhat töltőállomássá

A holland Solar Team Eindhoven (STE) jól ismert a napelemes versenyautók világában.

A csapat az évek során az eredeti Stella nevű modelljét többször is átdolgozta, a legújabb jármű, a Stella Era eredeti verziója 2019-ben készült el. Az STE a közelmúltban mutatta be ennek frissített típusát, amely már nemcsak saját maga számára termeli az energiát, hanem akkumulátorként működve képes más eszközöket is tölteni – számol be az Innovation Origins. Egy ilyen technológia számos helyzetben, így sátorozás során is hasznos lehet, de akár egyéb elektromos autóknak is vészmegoldást kínálhat, ha nincs a közelben töltőállomás. Az STE mögött az Eindhoveni Műszaki Egyetem hallgatói és oktatói állnak. A Stella Era már a 2019-es Bridgestone-i World Solar Challenge-en is bizonyított, az elmúlt tanévben azonban a csapat még komolyabb eredményeket ért el a fejlesztés terén. Az egyetemi napelemes autók számára szervezetett World Solar Challenge-et tavaly már 15. alkalommal rendezték meg, a versenyben a csapatoknak 3 ezer kilométert kell megtenniük járművekkel. Az STE zsinórban négyszer végzett az első helyen a Stella Era kategóriájában, melyben nemcsak a sebességen van hangsúly, hanem a hatékonyságon is.

Az STE igyekezett autóját úgy megalkotni, hogy az ne csak versenyhelyzetben, hanem a mindennapokban is jól hasznosítható legyen. A csapat múlt héten rántotta le a leplet a Stella Era új változatáról, a bemutatón egy sátor, kempingszékek és egy kávégép is helyet kapott, ezzel szemléltetve, hogy az autó jó választás a táborozáshoz. A 230 V-os konnektornak köszönhetően a Stella Era számos eszközt, akár egy elektromos grillt is képes ellátni árammal.

Marije Sesink, a csapat PR-menedzsere szerint a jármű ráadásul más elektromos autókat is tölthet. Ehhez természetesen elegendő energiára van szüksége, amit nagyban segít az automatizált rendszer. A Stella Era képes felmérni, hogy mely parkolóhelyen érheti a legtöbb napfény, a mesterséges intelligenciája, radarjai és szenzorjai segítségével pedig magától a megfelelő helyre navigálhat. A rendszert egyelőre csak az egyetem parkolójában tesztelték, ezért még további finomításokat igényelhet.

Ajánlott tartalom

Ilyenek lennének a parkjaink, ha látássérültek terveznék őket

A városi tereket, parkokat és egyéb zöldterületeket akarva vagy akaratlanul, de minden városi ember használja.