Napelemes hajóval a Föld körül

Első ízben kerülte meg a Földet egy napenergia-meghajtású hajó, a Turanor PlanetSolar, amely 19 hónap után péntek délután érkezett vissza kiindulási helyére, Monacóba ötfős svájci-német-francia legénységgel a fedélzetén.

A kizárólag napenergiával működő katamarán 2010. szeptember 27-én indult el a Monte Carló-i kikötőből világkörüli útjára, amellyel a megújítható energiaforrásokra akarta felhívni a figyelmet kiagyalója és tulajdonosa, Raphael Domjan 40 éves svájci ökokalandor. Az 585 napos út során a hajó bejárta a világtengereket és 60 ezer kilométert tett meg. A lehető legközelebb haladt az Egyenlítőhöz, emellett szükségszerűen mindig a legtöbb napfényt ígérő útirányt választotta. A napelemek 28 ezer fotovoltaikus cellája kifogástalanul működött mindvégig az úton. A 31 méter hosszú és 15 méter széles, 95 tonnás katamarán a világ legnagyobb napelemes hajója; fedélzetén 537 négyzetméternyi napelemet helyeztek el, melyek napfényes időben óránként 500-600 kilowatt áramot képesek előállítani, egy teli tank 300 kilométernyi út megtételére elegendő. A hajó akár 18,5 kilométeres csúcssebességre is képes, de átlagosan csak 9 kilométeres sebességgel halad.

A németországi Kiel egyik hajógyárában 12,5 millió euróért megépített PlanetSolar nagyjából egy vitorlás sebességével képes haladni 120 kilowattos motorjával, és negyven utast szállíthat. Monacóba visszaérkezve Domjan kijelentette: reméli, hogy sikeres világkörüli útja nyomán a tudósok és a mérnökök egyre jobb megoldásokkal állnak elő a környezet megmentése céljából. Útja során a katamarán már korábban felállított két világrekordot: a leggyorsabb napelemes hajóként szelte át az Atlanti-óceánt és már 15 tengeri mérfölddel a leghosszabb távolságot tette meg a napenergiával működő tengeri járgányok közül. Immo Ströher befektető azt tervezi, hogy a világkörüli út révén híressé vált, különleges napelemes hajót a jövőben turistáknak adja bérbe a Földközi-tengeren. Négyfős legénység mellett 12 utasnak jut kényelmes férőhely a világot megjárt katamaránon.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.