Napelemes kerékpár házilag

Gondolt már arra, hogy mi történne, ha egy mountain bike-ot egy olcsó kínai robogóval és néhány bolhapiacos alkatrésszel kereszteznének? Nos, még mi sem! Egy nagykanizsai tévészerelő viszont igen.

Az illetőt úgy hívják, hogy Gráner József, és egy igazi gépszörny született a kezei alatt. Az elektromos bringa alapját egy mountain bike adta, ami több mint tíz éve porosodott a műhelyében. Egy 8 ezer forintos kínai robogó, néhány bolhapiacon beszerzett alkatrész, valamint napelem és speciális kevlár szövésű gumi felhasználásával ebből barkácsolta össze az öszvért. A végeredmény meglehetősen súlyos lett – a szó szoros értelmében is, hiszen a kétkerekű laza 35 kilót nyom.

Talán most már kész…. Néhány műszaki adat: 24 volt 250 w-os motor. Utazósebesség: 25 km/h Hatótáv: 35-40km Akkumulátor 2×12 V 23Ah Ára: megfizethetetlen (annyit dolgoztam rajta) – mutatta be munkája gyümölcsét Gráner József a Facebookon.

A szerelő úgy tervezte meg a kerékpárt, hogy az elektromos rásegítésnek köszönhetően különösebb erőfeszítés nélkül jusson fel a leghajmeresztőbb emelkedőkre, a lejtős részeken pedig visszatöltse az energiát az akkumulátorba, ami a csomagtartó helyére került napelemből is kapja a szuflát.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban csaknem kétszer annyian béreltek MOL Bubit, mint egy évvel ezelőtt

A februári jó időjárás miatt csaknem kétszer annyian béreltek MOL Bubit, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.