Napelemes sífelvonó Svájcban

Habár már világszerte jelenik meg a napenergia mint energiaforrás a síparadicsomokban, az svájci Tennában üzemel az első ún. „napelem-szárnyas” felvonó, számol be az inhabitat.com.

A 122 fős lakosú aprócska üdülőhely két évvel ezelőtt vágott bele az új projekt megtervezésébe és kiépítésébe, hiszen a régi, ócska felvonó helyett már mindenképpen egy másikra volt szüksége. Ekkor döntöttek úgy a városi mérnökök, hogy napenergiát használnak majd fel. Ám mivel a lift állomásának a tetőszerkezete nem nyújtott elég helyet annyi napelemeknek, amennyi a sífelvonó üzemeltetéséhez szükséges lett volna, kiépítettek egy hosszabbító hidat közvetlenül a felvonószerkezet mellé, amelyre a napelemeket szerelték – innen a „szárny” becenév. A majdnem 46 méteres kiterjesztésen összesen 82 db napelem sorakozik, melyek mindig a napsugarak felé fordulnak, és a hó letakarítása céljából meg is billenthetők. A két hónapja üzemelő kis lift 800 síelőt képes szállítani óránként, és becslések szerint több, mint 90 ezer KW/órányi energiát fog termelni egy év alatt. Egy derűs, napsütéses napon a szerkezet akár dupla annyi energiát is összegyűjt, mint amennyit ténylegesen felhasznál, így a síszezon után is hasznos alternatív energiaforrása lehet a városkának.

napelemes sífelvonó

napelemes sífelvonó napelemek

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.