Napelemmel termelt áram tárolása

Több helyen hallottam már, hogy milyen gazdaságtalan és környezetszennyező a napelemmel, mint zöldenergiával termelt áram tárolása – hiszen az akkumulátorokat 3-5 évente cserélni kell, drága, ráadásul utána veszélyes hulladéknak minősülnek.

Az egyik hozzászóló is ezt vetette fel, így visszatérve kicsit technológiai oldalra talán érdemes kifejteni a tárolási lehetőségeket.

Nos igaz, hogy az akkumulátoros tárolás megöli az egész napelemes rendszer zöld voltát. De szerencsére semmi szükség erre kis rendszerek (házak) szintjén – kivéve persze a dzsungelben, vagy néhány megmaradt tanyán az Alföldön, de ezek teljes kapacitása ezrelékei a lehetséges napelemes piacnak.

A zöldáramot lakossági rendszereknél vissza kell táplálni az elektromos hálózatba, ha éppen nem tudjuk felhasználni (pl. a déli órákban, amikor jellemzően a családok otthon sincsenek és közben a napelemes rendszer csúcsra jár). Teljesen felesleges, költséges és környezetet szennyező megpróbálni akkumulátorral tárolni, kivéve az említett néhány tanyasi esetet. A felesleg tárolására ott az áramszolgáltató hálózata, aki átveszi és megveszi tőlünk a fel nem használt kWh-kat nyáron, gyakorlatilag zöld akkumulátorként.

A cikk folytatása itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.

Nincs hozzászólás

  1. Szerintem az akkumulátoros megoldást fel lehet váltani hidrogén tárolásával nagy nyomású tartályokban,vagy csővezetéken nagy távolságra el lehet vezetni.A hidrogén a nappal termelődött árammal elektrolízis útján vízből nyerhető.
    A hidrogén üzemanyagnak,fűtésre,vagy ismét áramtermelésre környezetbarát módon felhasználható.

  2. Bár a cikk többi része itt nem látható, hozzászólásom leginkább oda tartozik. Én azért nem törnék kategórikusan pálcát az akkumulátoros tárolás felett. (mint pillanatnyilag elérhető tárolási mód) A hálózatra termelő inverter és a normál akkutöltő+ a 12V-ról 230-t előállító inverter árkülönbségéből már önmagában több garnitura akku egység kijön. És akkor még nem számoltuk a feleslegessé vált napelem modulokat, mert az ELMŰ nem azonos áron adja és veszi az áramot. Azt sem valószinűsítem, hogy csak 5 évet bírnának az akksik, amikor autóban, sokkal mostohább körülmények között 6-8 évet is kihúznak. Ezt egy saját, háztartást kiszolgáló rendszerre gondolom, nagy tételben lehetne más is. Igen, ahogy egy hozzászóló már írta a lendkerekes MAGLE megoldás is ilyen lehet, de ez csak egy érzés. A víztartályos is kisipari, nincs az a nagy tó ami elnyelne ennyi áramot, a budai hegységbe tervezett energia tó is sok tíz éve vár megvalósításra, pedig annak idején a zöldek még nem is léteztek. Hatásfoka pedig max 40%, szintén csak érzésre. Ha pedig vízbontásos energia tárolásra gondolunk akkor legalább a szürke vagy fekete vizet bontsuk, ne a tisztát.

  3. a telj. cikket elolvastam!
    nekem a véleményem:otthoni termelésű nap es szel energiaval termeljunk aramot,amiből hydrogént nyerünk,amit a téli időszakra (fűtés) tároljunk pld: primagáz méretü tartályokban OTTHON!!!

    azzal majd :fűthetünk is de elég 1 hydrogén auto,ami ha otthon vunk,a generátorárol ellátja a házat energiával!

    melléktermék: naponta 1.5 dl steril viz!

    CO= 0,00!

    minden más megoldás emberi szandékos félrevezetés

    mert: h mindenki a hálozatra csattl,mikor nagy % ban mindenkinek lesz nap/szel mini erőműve:ingyen se fog kelleni a nappal naposidőben/ill szeles időben term. áram. bele gondoltak már Uraim!

    érdemes elolvasni:
    https://www.alternativenergia.hu/a-honda-napenergiaval-mukodo-hidrogen-toltoallomast-avat/13394