Napelempark épül a sugárszennyezett Csernobilban

Több mint egy gigawattos napelemparkot építene Ukrajna Csernobilban. A fotovoltaikus rendszer kiépítését segíti az is, hogy az áramot szállító vezetékrendszer tökéletes állapotban van, emellett a szennyezettnek minősített földterület másra nem használható.

A projekt 1 milliárd dollárból valósulhat meg és körülbelül két éven keresztül fogják építeni az energiatermelő egységet. A napelemes rendszer mellett egyéb, megújuló energiaforrásokat felhasználó kapacitásokat is építeni fognak. A harminc évvel ezelőtti atomkatasztrófát követően a 2600 négyzetkilométer területű Csernobil alkalmatlan mezőgazdasági- vagy ipari termelésre, állattenyésztésre. Ebből a kisváros nagyságú területből mindössze 6 négyzetkilométernyit hasítanának ki. Az egy gigawattos fotovoltaikus rendszer esetében a kínai China National Complete Engineering Corporation (CCEC) lesz a kivitelező. Az egy gigawattos rendszer mellett egy 0,4 gigawattos kapacitást is építenének, amit szintén megújuló energiaforrásokat felhasználó energiatermelő egység alkotná. A közel 1,5 gigawattos kapacitás negyede lenne az atomerőmű egykori kapacitásának.

Ukrajna energiaellátása jelenleg erősen függ Oroszországtól, így a fotovoltaikus rendszer kiépítésével amellett, hogy nőne az ország ellátásbiztonsága, egy hatalmas, szennyezett földterület hatékony felhasználásával növelné megújulóenergetikai kapacitásait. A terület napsütéses óráinak száma hozzávetőlegesen olyan, mint Dél-Németországban, ahol az utóbbi években jelentős mértékű fotovoltaikus kapacitást építettek, írja a smartinvest.hu.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.