Napelemparkokkal bővít a Mol

A Mol napelemparkot állított üzembe Százhalombattán az olajfinomító területén, Tiszaújvárosban és Füzesgyarmaton, a három létesítmény együttes teljesítménye 18,4 megawatt – mondta a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója Százhalombattán, sajtótájékoztatón.

Ratatics Péter a Dunai Finomítóban épült napelempark átadása alkalmából ismertette: a százhalombattai 6,71 megawattos napelemparkkal kiegészülve a három telephely több mint kilencezer háztartás éves villamosenergia-igényét képes fedezi. A Százhalombattán most átadott napelempark 14,5 hektáron 23 562 napelempanel beüzemelésével indult el. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az innovatív, megújuló technológia fejlesztés része a Mol 2030 stratégiájának, amely ezúttal barnamezős telepítéssel a Mol ki nem használt ipari területein valósult meg. Ratatics Péter jelezte, hogy a három saját beruházásban épült napelempark mellé az olajcég megvásárolt Fehérgyarmaton egy öt megawattos napelemparkot is. Az átadás alkalmából kiadott közleményében a Mol ismerteti: immár négy napelemparkja összesen 11 500 tonna szén-dioxid-kibocsátást vált ki évente, ami mintegy 2500 gépjármű kibocsátásával egyenértékű.

 

MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.