Napelemszolgáltatást indít a Google

Új szolgáltatást indít a Google az Egyesült Királyságban, ami a tervek szerint megkönnyítené a lakás- és háztulajdonosoknak a napenergiára való átállást.

A Google – ami 2017 óta kizárólag megújuló energiát használ a működéséhez – bemutatott egy Project Sunroof nevű online eszközt, amit az energiaszolgáltató Eonnal és a német Tetraederrel közösen fejlesztettek. A rendszer a Google Earth és a Google Maps adatai alapján kiszámolja, hogy mennyit takaríthatunk meg a lakóhelyünktől függően, ha napelemeket telepítünk az otthonunkban. A Project Sunrooffal a Google már 2015-ben is kísérletezett az Egyesült Államokban. A tesztek szerint a becslések nagyjából pontosak voltak, de néha furcsa értékeket adott, így nem tartották elég megbízhatónak. Az új rendszer a gépi tanulás módszereivel becsüli meg, hogy mennyi napsugárzás éri a házat, figyelembe véve az ingatlan lehetőségeit, beleértve a beépíthető terület méretét, a napsugarak beesési szögét és a területre vonatkozó időjárási adatokat. A Google szerint a mérés annyira pontos, hogy akár azt is ki tudják mutatni, mekkora hatást gyakorol egyetlen fa a beeső napsütés mértékére, írta az index.hu.

Nem a Google-é az egyetlen ilyen fejlesztés. Az IKEA-nak már van saját napelemes szolgáltatása, amit a Solarcentury-vel közösen telepítenek. A Tesla tavaly nyáron mutatta be a saját hasonló eszközét, Solar Roof Calculator néven. A Google megoldása annyival fejlettebb, hogy itt az ingatlantulajdonosoknak nem kell megadniuk a beépíthető terület méretét, mert a naprakész adatok ott vannak a Google-nél.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.