Naperőművet épít Kiskőrösön az Alteo

Naperőművet épít Kiskőrös külterületén az Alteo csoport, miután megvásárolt két fotovoltaikus projekttársaságot - közölte az Alteo az MTI-vel.

A True Energy Kft. és az F.SZ. Energia Kft. 14 egységből álló, összesen majdnem 7 megawatt teljesítményű berendezés építésére rendelkezik engedéllyel, az Alteo naperőművi portfóliójának névleges teljesítménye ezzel eléri a 20 megawattot. A villamos energiát a jövő év első felétől kezdve 25 éven keresztül a kötelező átvételi rendszerben értékesítik. Chikán Attila vezérigazgató a közlemény szerint bejelentette, hogy a cég újabb beruházásokat tervez. Hozzátette, hogy a két cég megvásárlását másik projektekkel együtt a 15 milliárd forintos beruházási keret tette lehetővé. Az Alteo márciusban közölte, hogy a domaszéki és monori naperőmű után Balatonberényben bővíti naperőműves portfólióját.

Tavaly az Alteo árbevétele 32 százalékos növekedéssel meghaladta a 18,4 milliárd forintot, nettó eredménye pedig 12 százalékos növekedéssel a 900 millió forintot. A vállalat a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett társaság. Pénteken 655 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 815 forint, a legalacsonyabb 531 forint volt.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.