Napkollektorok az új Ferencvárosi stadionban?

Kubatov Gábor klubelnök mutatta be pénteken a Ferencváros új, 22 600 néző befogadására alkalmas futballstadionjának látványterveit.

“Nagyon óvatosan ígérek, ezért maradjunk annyiban, hogy a döntést előkészítettük. Azért nem felújítjuk a meglévő Albert Stadiont, mert nem tudnánk megfelelni az európai szövetség előírásainak” – mondta a Fidesz pártigazgatója, aki az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a terveket várhatóan egy hónapon belül a kormány elé terjesztik Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztossal egyetértésben. Hogy mikor születhet róla döntés, arra azt felelte, ez nem az ő kompetenciája, így azt sem tudja, mikor kezdődhet meg az építkezés. Kubatov a kivitelezés összegéről nem kívánt beszélni az MTI érdeklődésére, mivel – amint arra emlékeztetett – a stadion a magyar állam tulajdona és állami pénzből valósulna meg az új beruházás.

Kubatov Gábor

“A terveket a korábbi angol tulajdonostól vettük meg, így javarészt ő finanszírozta, a meglévő tervet mi csak a saját ízlésünkre alakítottuk, statikusan nem tér el az eredetitől” – mondta az MTI-nek Kubatov, aki hozzátette, a 6+2 hektáros terület valamivel több mint felén terül majd el az új létesítmény, a fennmaradó részt eladja az állam. Azt is megjegyezte, kész építési engedéllyel vették vissza a területet, de néhány módosításra azért szükség lesz. A sportvezető szerint a stadion megépítése 16 hónapot venne igénybe, s ők most azt készítették elő, hogy ha az állam rászánja magát a beruházásra, akkor azonnal megkezdődhessen a munka. Elárulta, tervei szerint az építkezés során a Ferencváros nem költözne más csapat otthonába, hanem a Népligetben szeretné játszani hazai meccseit, ahol egy maximum 8000 ezer férőhelyes mobilstadiont húznának fel az ominózus időszakra. Az új, négyszintesnek tervezett létesítményről, melyet a jelenlegi elhelyezkedéséhez képest 90 fokkal elfordítanának, Kubatov azt mondta, azt szeretné, ha az Magyarország legbiztonságosabb stadionja lenne. Ennek megfelelően elmondása alapján egymástól távol lenne az ultrák, a családi szurkolók, az üzleti szektorok és a vendégszurkolók bejárata. Utóbbi a Gyáli úti oldalra kerülne, így távol lenne a hazai drukkerek által használhatótól.

FTC stadion

Az új aréna infrastruktúrájáról Kubatov azt mondta, lesz 29, úgynevezett skybox cégek számára a lelátón, egy az újságírókat és a szakmát segítő elemzőrendszer, 200-200 parkolóhely mélygarázsban és a felszínen, egy állandó étterem, a klub sportszergyártó cégének nagyboltja, továbbá múzeum is. Azt is elárulta, a hazai öltöző 400 négyzetméteres lenne a mostani 60 helyett, s többek között műfüves bemelegítő pályát is magában foglalna, de a vendégek helyisége is 140 négyzetméteres lenne. Kubatov olyan részletekről is beszámolt, hogy a pályát nem övezi majd korlát, a szurkolótábort vezénylő drukkernek külön hely lesz kialakítva és hogy a stadionban nem lesz készpénzfizetés, hanem egy nyugaton már bevált kártyás rendszerrel lehet majd különböző termékeket vásárolni.

“Többekkel ellentétben úgy gondolom, a stadion üzlet. Mainzban a meccseken kívül 200 rendezvénynek, többnyire konferenciáknak ad otthont évente a stadion, s ezt tartjuk követendő példának. Ráadásul kell az elitsport ahhoz, hogy legyen utánpótlás, de elitsport nincs elit körülmények nélkül. És azt sem szabad elfelejteni, hogy egy új stadion jelentősen megnöveli a nézőszámot, mi úgy számolunk, hogy átlagosan 10 000-re nőne.  De azt szeretnénk például, hogy a wc-ket és locsolást esővízből tudjuk megvalósítani, míg az irodák melegvízét napkollektorok segítségével oldanánk meg.”  mondta Kubatov.

Ajánlott tartalom

300 ezerért napelemes rendszer? Elkészült az olcsó megoldás!

Új erkélynapelemet mutatott be egy amerikai cég, sajnos az ilyen termékek itthon egyelőre nem használhatóak.