Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Napkollektort kapnak a börtönök
Tudj meg többet: Napenergia

Napkollektort kapnak a börtönök

Összesen több mint 1,7 milliárd forintot nyert el a büntetés-végrehajtás kilenc pályázatával börtönépületek korszerűsítésére, épületenergetikai fejlesztésekre és megújuló energiára alapuló fejlesztésekre; lesz, ahol napkollektor segítségével nyerik majd a meleg vizet, lesz, ahol a fűtés, máshol pedig a homlokzat újul meg.

Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője elmondta: elsősorban a régi, gyakran 100 évesnél is idősebb épületekre nyújtottak be pályázatot a börtönök a Környezet és Energia Operatív Programhoz. Mint mondta, ennek a pályázati konstrukciónak a célja az energiahordozók felhasználásának csökkentése és a megújuló energiaforrások kiaknázásának fokozása. A vissza nem térítendő támogatással megvalósuló beruházások segítségével a környezeti terhelés csökkentése is elérhető, mivel a korszerű technológiák és a megújuló energiaforrások használata a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentését is jelenti. A beruházások egyaránt javítják majd a börtönökben dolgozók munkavégzésének és a fogvatartottak elhelyezésének körülményeit.

 

Tökölön a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete épületének utólagos hőszigetelését tervezik, nyílászárókat cserélnek, korszerűsítik a hőtermelő rendszert. A székesfehérvári 110 éves börtönépületben kicserélik a nyílászárókat, a kazánokat és melegvíz-termelő berendezéseket is. A felújításról azt várják, hogy 3,6 millió forinttal csökkenni fog az éves üzemeltetési költség. A székesfehérvári intézetbe új mosodai berendezések is kerülnek.  Márianosztrán többek között a kazánház és a körvilágítás újul meg. A Büntetés-végrehajtási Szervezet Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának pilisszentkereszti telephelyén ugyancsak korszerűsítik a fűtést. Sátoraljaújhelyen napkollektorokat építenek a mosoda- és a konyhaépületre, beszereznek egy nagy teljesítményű ipari mosógépet, a házi műhelyre napelemeket szerelnek, valamint kondenzációs kazánt, kisnyomású gőzkazánt cserélnek. Összesen több mint 300 millió forintból valósítanak meg fejlesztéseket a közeljövőben a pálhalmai, a szegedi, a miskolci és a debreceni intézetekben is.

Ajánlott tartalom

Minden, amit az otthonfelújítási programról tudni kell

Január 1-től indul Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja – jelentette be Novák Katalin.