A fűtési szezon elején beüzemeltünk egy okosotthonba illő intelligens fűtésszabályozó rendszert. Most, hogy itt a nyár, megjött az összes számla, kiderül, hogy vajon mennyit sikerült spórolni a dologgal, és megérte-e.

Néhány százalékot spóroltunk csak az okosfűtéssel

A fűtési szezon elején beüzemeltünk egy okosotthonba illő intelligens fűtésszabályozó rendszert. Most, hogy itt a nyár, megjött az összes számla, kiderül, hogy vajon mennyit sikerült spórolni a dologgal, és megérte-e.

Első cikkünkben ott tartottunk, hogy beszerelték a Siemens Synco fűtésszabályozó rendszert és elkezdtem megismerni, megtanulni működését. Akkor még csak addig jutottam el, hogy beállítottam egyszerű programokat, hogy melyik szobában mikor fűtsön és mennyire legyen ott meleg. Különböző értékeket adhattam meg szobánként, ami azért jó, mert felesleges energiát fektetni egy helyiség melegítésébe, ha tudjuk, hogy egész nap nem megyünk arra.

Persze nem arról van szó, hogy teljesen hagyjuk lehűlni, néhány fokos eltérésekről beszélünk. Hosszabb távon azonban ezek a néhány fokok is sokat jelenthetnek, legalábbis elméletben. Most azt vizsgáljuk meg, hogy valóban spórolunk-e azzal, hogy külön szabályozunk radiátorokat, illetve átlagos használat mellett hány év a megtérülési ideje ennek a nem éppen olcsó rendszernek.

Mielőtt továbbmennénk, néhány tapasztalatot mindenképpen megosztanék. Az már az első nagyobb hidegeknél kiderült, hogy ilyenkor nem érdemes engedni lehűlni a lakást. Egyrészt sokkal tovább tart, míg visszamelegszik az általam megadott hőfokra, másrészt valószínűleg több gáz fogy, ha hidegről kell felfűteni, mintha folyamatosan tartaná a hőmérsékletet. A január eleji mínuszoknál hamar megtanultam, hogy nem érdemes ugyanazzal a programmal működtetni a rendszert, mint az enyhébb időjárásnál. Egy-két fokkal azért így is lejjebb engedtem a hőmérsékletet, amikor hosszabb időre mentünk el otthonról.

A rendszer sokkal többet tud annál, hogy beállítom, hogy fél órával korábban kezdjen el fűteni, mint hogy hazaérnék. Be lehet állítani, hogy a helyiséget milyen könnyen lehet felfűteni és a szabályozó kiszámolja, hogy adott hőmérsékletről mennyivel kell előbb elindulnia, hogy a kívánt időpontra a komfort hőmérséklet meglegyen.

Azt is be lehet állítani, hogy a külső hőmérséklettől függően változzanak az alapbeállítások. Például 0 Celsius-foknál érvénybe lép a hőmérséklet növelése. Ha megadjuk a végpontját is (-15 °C), a külső hőmérséklet függvényében egy egyenes mentén emeli a csökkentett hőmérséklet alapjel értékét. Ha a korrigált külső hőmérséklet értéke eléri a végponti értéket, a komfort módból (21 °C) nem áll át csökkentett üzemmódba (18 °C), vagyis nem csökkenti a szoba hőmérsékletét.

Azt is fontos megjegyezni, hogy ezek a szabályozók olyan fűtési rendszereknél működnek jól, amelyek képesek gyorsan reagálni a változásokra. Ha például feljebb tekerem a hőfokszabályozót, akkor azonnal elindul és érezhető is a változás. Ez jellemzően a radiátoros, konvektoros fűtés. A padlófűtés nem ilyen, ott jóval tovább tart a változás. Nálunk csak radiátoros fűtés van, úgyhogy ez nem jelentett gondot.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.