Nehézfémszennyezést észleltek a román hatóságok a romániai Aranyos folyón, amely a Tiszába ömlő Marosnak a mellékfolyója.

Nehézfémszennyezés a Marosba ömlő romániai Aranyos folyón

Nehézfémszennyezést észleltek a román hatóságok a romániai Aranyos folyón, amely a Tiszába ömlő Marosnak a mellékfolyója.

A román Agerpres és Mediafax hírügynökségek hétfői jelentése szerint a szennyezés a több mint negyven évvel ezelőtt bezárt verespataki aranybánya egyik elhagyott és beomlott tárnájából ered. Erre a következtetésre jutott a romániai Fehér megyei vízgazdálkodási hivatal, miután Abrud város rendőrei jelezték, hogy a településen átfolyó patak vizének a színe a szokottnál is pirosabb.

A vízgazdálkodási hivatal szakemberei mintát vettek az Abrud-patakból és az Aranyosból, hogy vizsgálják meg, a mangánt, rezet, cinket és vasat tartalmazó vegyület  milyen mértékű szennyezést okozott a folyóvizekben. A környezetvédelmi őrség szakemberei pedig azt vizsgálják, hogy a szennyezésnek milyen következményei lehetnek a természetre – írták a hírügynökségek.

Az erdélyi Érchegységben lévő, több mint negyven évvel ezelőtt bezárt bánya tárnáiból naponta engednek ki vizet, ellenőrzött mennyiségben. Az Agerpres szerint vasárnap hirtelen nagyobb mennyiségű tisztítatlan víz ömlött a felszínre, és került a folyóvizekbe. A szokásosnál nagyobb mennyiségű bányavíz feltörését román szakértők az elhagyott tárnák egyik falának a beomlásával magyarázzák.

Az erdélyi Érchegységben lévő egykori bánya régóta fejtörést okoz a román hatóságoknak. Tavaly nyáron Fehér megye prefektusa a kormány segítségét kérte, miután a Rosia Poieni melletti zagytározóban lévő savas-ciános víz semlegesítésével megbízott cég egyoldalúan felbontotta a román állammal kötött szerződést, így a naponta több mint 20 ezer euróba kerülő semlegesítés a helyi hatóságokra hárult.
Traian Basescu román államfő is ellátogatott tavaly a helyszínre. Románia első embere az ottani helyzettel szembesülve kijelentette: „nem lehet ilyen ökológiai bombán üldögélni, hiszen ez készülő gyilkosság”.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.