Nem akarnak közös nyilatkozatot az afrikai országok az EU-val az éghajlatváltozásról

Az afrikai országok nem hajlandók az Európai Unióval közös nyilatkozatot kiadni az éghajlatváltozásról, mert szerintük az európaiak által megfogalmazott szöveg nem tartalmazza az afrikai kontinens számára legfontosabb szempontokat – közölték afrikai diplomaták hétfőn Tripoliban.

A dokumentumot elutasították az afrikai országok, mert úgy érezték, hogy az inkább az európaiak prioritásait tükrözi – mondta egy diplomata. A döntést az afrikai külügyminiszterek egy nappal a hétfőn Tripoliban megnyílt EU-Afrika csúcstalálkozó előtt hozták meg. Egy diplomáciai forrás szerint Afrikának “saját álláspontja” van a kérdésről, egy másik diplomata viszont azt mondta, hogy korai lenne megállapodni közös nyilatkozatról, mert az afrikaiaknak még nem volt elég idejük megvizsgálni a javasolt szövegtervezetet. Egy európai forrás azt közölte, hogy a kérdés “még nincs lezárva”, s az EU a Tripoliban hétfőn megkezdődött találkozón arra fog törekedni, hogy konszenzusra jusson az ügyben az afrikai országokkal.
Az uniós dokumentumok szerint a nyilatkozatban azt hangsúlyoznák, hogy a két kontinens “elkötelezett” az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének és a kiotói jegyzőkönyvnek a tiszteletben tartása mellett. A szövegben utalnának arra is, hogy fontos lenne lezárni az egyeztetéseket a témában a 2012 utáni időszakra vonatkozóan.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.