Nem állatbarát a szélerőművek színe

Egy brit kutatás szerint a többnyire fehérre vagy szürkére festett szélkerekek vonzzák a rovarokat, ennek hatására pedig a zsákmányukat követő denevérek és madarak az erőmű lapátjainak útjába kerülnek. Egy korábbi kutatás is alátámasztani látszik ezt azzal, hogy a legtöbb denevér nyári éjjeleken pusztul el a szélturbinák által, amikor a rovarok a legnagyobb mennyiségben vannak jelen.

Chloe Long, a brit Loughborough-i Egyetem doktorandusza kollégáival annak vizsgálatát tűzte ki célul, hogy milyen rovarfajokat vonzanak a szélkerekek, és miért. Ezt ugyanis eddig nem vizsgálta senki. Eredményeiket a European Journal of Wildlife Research című folyóiratban publikálták a BBC hírportáljának ismertetése szerint.
A kutatás elsősorban arra összpontosított, hogy az erőmű színe mennyiben hat az odavonzott rovarok mennyiségére. A létesítmények zöme azért fehér vagy szürke, hogy a lehető legkevésbé legyen vizuálisan zavaró. A rovarok esetében azonban úgy tűnik, nem érik el e célt.

A szakemberek többek közt fehér, világos- és sötétszürke, sárga, égszínkék, vörös és lila színű lapokat fektettek le egy 13 méter magas szélkerék mellé. A legtöbb rovart a sárgát követően a fehér és a világosszürke lapok vonzották. A megjelent fajok közt kis legyek (5 mm alatti), nagy legyek (5 mm vagy afeletti), levéltetvek, éjjeli és nappali lepkék, tripszek, bogarak és lószúnyogok egyaránt voltak – állapította meg a kutatócsoport, amely ebből arra következtetett, hogy a szélerőműveknél legelterjedtebben alkalmazott színek vonzzák a rovarokat. A legkevésbé vonzó szín a lila volt.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mostantól az összes szélerőművet ilyen színűre kellene festeni – hangsúlyozták a kutatók. – Ugyanakkor a szín megváltoztatása jelentős hatással lehet az odavonzott rovarok mennyiségére, és ezzel együtt az őket követő madarakéra és denevérekére is.
A kutatók mindazonáltal gyanítják, hogy a színen kívül más tényezők is szerepet játszanak abban, hogy a szélerőművek vonzzák a madarakat és a denevéreket – például az általuk generált hő. A denevérek ráadásul nehezen veszik észre a szélkerekeket echolokációjuk segítségével.

Ajánlott tartalom

Egzotikus betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt

Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat - hangsúlyozta egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában az országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.