Nem jön vissza a nyár

A hét hátralévő részében nem tér vissza a kánikula, marad a változékonyság.

Bár a mai napon az elmúlt napokhoz képest már több fokkal magasabbra emelkedett a hőmérséklet, egyértelműen nem jelenthetjük ki, hogy visszatért az igazi nyár írja az idokep.hu. Mint az idokep.hu archív hőtérképén is látható, elsősorban a délnyugati országrészben emelkedett a hőmérséklet több helyen 25°C fölé, ugyanakkor az északkeleti országrészben a felhősebb, záporosabb tájakon csak alig haladta meg a 20°C-ot. A legfrissebb előrejelzések szerint a következő napokban is döntően sekély ciklonok határozzák meg térségünk időjárását, ezért marad a változékonyság. Csütörtökön hajnalban délnyugat felől keződik újabb erős felhősödés és csapadékhullás, napközben is elsősorban a Dunántúlon számíthatunk eső, zápor, főként délnyugaton zivatarok kialakulására, mind eközben keleten akár több órára is kisüthet a Nap, és 27-28°C-ot is mutathatnak a hőmérők. Pénteken meglehetősen nedves, labilis légtömeg fogja kitölteni térségünket, emiatt az országban többfelé kell számítanunk majd záporok, nem egy helyen nagy mennyiségű csapadékkal kísért zivatarok kialakulására. Ez a labilis légtömeg még szombaton is meghatározza majd időjárásunkat, főként az ország keleti felében okozva újabb záporokat, zivatarokat. A Dunántúlra mindeközben megélénkülő északnyugati szél kíséretében már szárazabb levegő érkezik. A hét utolsó napján, azaz vasárnap sem igazán fog a nyaralók kedvében járni az időjárás. Bár már kevesebb helyen – elsősorban északkeleten – alakulhat ki újabb csapadék, ekkor már inkább a megélénkülő szél fog rontani hőérzetünkön az egyébként sem túl magas, 25°C közeli, kevéssel azalatti hőmérsékletek mellett. A kánikula tehát egyelőre – legalábbis a hét hátralévő részében és a jövő hét elején – nem tér vissza hazánkba.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.