Nem tart örökké az ingyenes elektromos autó töltés hazánkban sem

Bár az elektromos autózás még gyerekcipőben jár Magyarországon és az igyenes töltés nem terheli meg a nyilvános hálózatokat, illetve az üzemeltetők pénztárcáját, ennek a világnak vége lesz – derült ki a Magyar Parkolási Szövetség konferenciáján.

Számos probléma merül fel az elektromos autózással és a töltőhálózattal kapcsolatban Magyarországon, miközben pár hónap múlva hatályba lép az a szabályozás, amely szerint a parkolókat úgy kell kialakítani, hogy 100 helyre jusson legalább egy töltő. Az egyik probléma technológiai jellegű, ugyanis jelenleg több töltőszabványt ismerünk, sok berendezést pedig nem lehet fejleszteni, vagyis az újabb autókkal ezek már nem lesznek kompatibilisek – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Aki ma töltő vásárlását tervezi, az mindenképpen ügyeljen arra, hogy olyat válasszon, amely nem avul el 3-5 év alatt, hiszen ezek túl nagy beruházások ahhoz, hogy később kihasználatlanul álljanak az utcán vagy a bevásárlóközpontokban.

Gablini szerint az önvezető autók fogják kijelölni a fejlesztések irányát, ugyanis ezeknél a járműveknél egyszerűen nem lesz, aki rádugja azokat a hálózatra. A megoldást az indukciós töltők jelenthetik. A másik probléma a töltőhálózattal, illetve a töltési igénnyel kapcsolatos. A kormány ugyanis fokozatosan növelné a töltők számát, 2019-től már két állomás kell majd 100 parkolóhelyenként, a parkolóházakban pedig 100 parkolóhely után 10 helyet úgy kell kiépíteni, hogy ott a burkolat megbontása nélkül lehessen töltőt kialakítani.

Prosits Attila, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke szerint muszáj regionálisan differenciálni, mert egészen más töltési igények vannak Budapesten és vidéken. A szakember, aki a Westend bevásárlóközpont ügyvezetője is elmondta, hogy a parkolóházunkban havi 200 töltés mondható átlagosnak, amely nem sok, de 2014-ben még csak ennek a negyede volt jellemző. Ez a Westend 55 ezres látogatói számához viszonyítva elenyésző, így anyagilag sem terheli meg őket, azonban később ez változhat.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A Volánbusz 20 új elektromos autóbuszt szerezhet be

A Volánbusz 20 darab új elektromos autóbusz beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére nyújthat be támogatási kérelmet a HUMDA Zrt. kiírására, és megjelent a járművek beszerzésére vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása is - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.