Német céget vásárolt a Tesla

A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot – közölte kedden honlapján az elektromos autókat gyártó Tesla Motors.

A Tesla közleménye szerint a német gyártásautomatizálási vállalat szakismeretei kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a Tesla Motors termelési kapacitásának évi 500 ezerre növelésében 2018-ig. Magas technológiai színvonalú termékek tömeges gyártásához már olyan fejlett gyártástechnológiára van szükség, ami legalább akkora, vagy még nagyobb mérnöki figyelmet érdemel, mint maga a végtermék – írja a Tesla közleménye, hozzátéve, hogy magas termelési volumeneknél pedig már magát a termelőüzemet is fejlett technológiai terméknek kell tekinteni.

A németországi Prüm-i székhelyű Grohmann Engineering vállalat vételárát a Tesla nem közölte. A tranzakció lezárására a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően a jövő év elején kerülhet sor. A cég Tesla Grohmann Automation néven működik tovább és az elkövetkező évben ezer új mérnöki és technikusi állást hirdet majd meg. A vállalat jelenlegi igazgatója Klaus Grohmann irányítása alatt a Tesla Grohmann Automation állítja majd elő a Tesla gyártási rendszerének számos kulcsfontosságú berendezését.

Ajánlott tartalom

A Volánbusz 20 új elektromos autóbuszt szerezhet be

A Volánbusz 20 darab új elektromos autóbusz beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére nyújthat be támogatási kérelmet a HUMDA Zrt. kiírására, és megjelent a járművek beszerzésére vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása is - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.