Németország elveszítette versenyképességét, egyre kevésbé érdemes autóipari beruházásokat indítani az országban – mondta az ágazat érdekképviseletének (Verband der Automobilindustrie – VDA) vezetője egy hétfői interjúban.
Hildegard Müller a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban a szervezet legnagyobb szabású rendezvénye, a kedden kezdődő müncheni autóipari és mobilitási kiállítás (IAA Mobility) alkalmából készített interjúban kiemelte, hogy a német autóipar versenyképessége és innovációs képessége ugyan “magas szintű”, amit a vásáron bemutatandó több mint 300 újdonság is jelez, Németország viszont bajban van. “Németország mint termelési bázis már nem versenyképes, egyre inkább lemaradunk a világ más térségei mögött” – mondta a VDA elnöke, kiemelve, hogy Németországban túl drága energia, túl magasak az adók és a járulékok, túlburjánzik a bürokrácia, miközben megoldásra vár a nyersanyagellátás biztonsága és hiányoznak a nemzetközi kereskedelmi megállapodások is.
A német autóipar szereplői a következő öt évben több mint 250 milliárd euró értékben hajtanak végre beruházásokat az innováció és a kutatás-fejlesztés területén, további 130 milliárd eurót pedig üzemek korszerűsítésére fordítanak. “Szívesen ruháznánk be itt, Németországban, de más régiók, például az Egyesült Államok sokkal versenyképesebbek” – húzta alá Hildegard Müller. Mint mondta, Németországban a legdrágább az energia az egész világon, és míg Amerikában az állam a többi között a megfizethető energia és a nyersanyagellátás biztonságát szolgáló megállapodások révén megfelelően gondoskodik az ágazat sikeres működéséhez szükséges keretfeltételekről, Németország mindig csak “szabályozással, egyre újabb előírásokkal reagál a kihívásokra”. A VDA a német autógyártók és autóipari beszállítók, több mint 600 vállalkozás gazdaságpolitikai érdekképviselete, leginkább a frankfurti nemzetközi autókiállítás (Internationale Automobil-Ausstellung – IAA) révén ismert. A vásárt minden második évben szervezik meg, 2021 óta Frankfurt helyett Münchenben és új néven (IAA Mobility), jelezve, hogy az ágazatot átalakító digitalizáció hatására az autók gyártása és értékesítése helyett egy szélesebb terület, a mobilitás a rendezvény témája. Ezt a változást mutatja egyebek mellett a szponzorok listája, amelyen kiemelt helyen szerepel például a világ legnagyobb felhőszolgáltatója, az AWS, valamint a Microsoft és az Accenture, a kiállítók között pedig ott van a Google, az LG és a Samsung is.
A szeptember 10-ig tartó kiállításon több száz vállalat vesz részt, a nem németek aránya a két évvel ezelőtti 33 százalékról 50 százalékra emelkedett. A külföldiek legnagyobb csoportját az ázsiaiak alkotják 41 százalékkal, ország szerinti bontásban Németország után Kína, az Egyesült Államok, Ausztria, Dél-Korea és Franciaország következik. A szervezők várakozása szerint a látogatók száma elérheti a 700 ezret.