Nemzeti buszstratégia: 2022-től már csak elektromos buszokat lehet beszerezni

A Debrecenben épülő buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába, amely távolabbról nézve része annak a gazdaságstratégiának, amelyet Magyarország 2010 óta folytat – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

György László ismertette: a nemzeti buszstratégiában törekszenek arra, hogy minél nagyobb legyen a hazai hozzáadott érték azokban a buszokban, amelyek Magyarországon a helyi, és a távolsági közlekedésben járnak. Kiemelte, hogy a nemzeti buszstratégiának két fontos célja van: egyrészt, hogy létrejöjjön egy versenyképes, exportképes hazai buszgyártó kapacitás, a másik pedig, hogy segítsék a zöldbuszok, azaz klímabarát, alacsony energiafelhasználású buszok terjedését. 2022. január 1-től a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken már csak elektromos buszokat lehet majd beszerezni. Az államtitkár szerint vissza kell építeni azokat a gyártókapacitásokat, amelyek a 1990-es évek folyamán megszűntek Magyarországon, két éven belül pár ezres darabszámra nőhet a magyar buszgyártó kapacitás.

 

mti/alternativenergia.hu

 

Képünk illusztráció.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.