Nemzetközi konferencia lesz Budapesten az ukrajnai háborúról és a klímaválságról

Kétnapos nemzetközi konferenciát szervez szeptember végére az ukrajnai háborúról és annak hatásairól, az energia- és klímaválságról a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A közlemény szerint a Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről című rendezvényt szeptember 21-22-én tartják. A tanácskozáson magyar és külföldi szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók beszélgetnek azokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket “a demokratikus és névleg demokratikus országok állampolgárai a bőrükön is érezhetnek”. A mintegy száz szakértőt felsorakoztató kétnapos esemény célja, hogy Budapest újra felkerüljön a régió progresszív szellemi térképére – írták. Közölték, a fórumon foglalkoznak majd Oroszország Ukrajnában vívott háborújával és annak hatásaival, a világszerte aktuális energiaválsággal, valamint a demokráciák kihívásaival a populizmus korában. Téma lesz még a fake news mint mainstream jelenség, valamint szóba kerülnek az államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és hatékony ellenintézkedések.

A konferencia vendége lesz Nikola Dimotrov, Észak-Macedónia korábbi miniszterelnök-helyettese, Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője, Szergej Gurijev közgazdász, a Science Po rektora, Nina Hachigian, Los Angeles nemzetközi ügyekért felelős alpolgármestere, Ivan Krastev politológus, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa, Borislav Sandov bolgár miniszterelnök-helyettes, Radosław Sikorski lengyel európai parlamenti képviselő és Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A konferenciát Karácsony Gergely főpolgármester nyitja meg.

Ajánlott tartalom

Mikroműanyagot találtak egy világ körüli vitorlásverseny során vett vízminták mindegyikében

Mikroműanyagot találtak az Ocean Race nevű világ körüli vitorlásverseny során vett vízminták mindegyikében - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.