Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok – November második hetében ismét látogathatók a passzívházak

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is november második hétvégéjén rendezik meg a német Passzívház Intézet által 12 éve életre hívott Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, amelyet ma már számos európai országban nagy érdeklődés kísér.

Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak november 2. hétvégéjén. Ahogy a körábbi években, úgy 2015-ben is kinyit néhány megépült, használatban lévő magyar passzívház; az épületek előzetes regisztrációval, a szervezők által megadott időpontban kereshetők fel. A helyszíneken a tulajdonosok/használók mellett a tervezésben, kivitelezésben közreműködő szakemberek válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A passzívház nyílt napok hazai programját a szervezők a www.passzivhaznyiltnap.com weboldalon ismertetik hamarosan.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.