Népszerűsége miatt késik az iPad európai bevezetése

Az Apple közleményben tudatta vásárlóival, hogy a nem várt amerikai érdeklődés miatt egy hónappal később indul az iPad nemzetközi bevezetése.

A korábbi menetrend szerint az Apple táblagépe április végén jelent volna meg Kanadában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Ausztráliában és Japánban.
Az április 3-i indulás utáni első héten több mint félmillió darabot értékesítettek az iPhone szoftverével működő, 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos, azaz 24,6 centiméter átmérőjű érintőképernyős készülékből.
Az Egyesült Államokban 599 dollártól (116 ezer forinttól) kapható iPad nemzetközi árait május 10-én hozzák nyilvánosságra, és az előrendeléseket is ekkortól kezdve fogadják.

A késésre a befektetők mindössze egy vállrándítással reagáltak, ugyanis az Apple részvényei szerdán a New York-i tőzsde zárásakor 245,69 dolláron álltak, csütörtökön közép-európai idő szerint este fél nyolckor az újabb rekordnak számító 247,9 dolláros szinten tartott a kereskedés.
Elemzők szerint az Apple-nek vagy túl jól sikerült az iPad amerikai marketingkampánya, vagy egyszerűen nem volt képes felbecsülni, hogy mennyi kezdőkészletre lesz szüksége a nemzetközi bevezetéshez.

Izraelben közben megtiltották az Apple táblagépeinek behozatalát. A vámhatóságok már 10 készüléket lefoglaltak a határátkelőkön, ugyanis az iPad-ba épített 2,4 gigahertzes frekvenciatartományban működő vezeték nélküli (Wi-Fi) kapcsolat jelerőssége nagyobb az európai és az izraeli szabványokban meghatározott értéknél, és ez hátrányosan befolyásolhatja más kommunikációs eszközök működését.
A beviteli tilalom addig marad érvényben, míg a helyi szakhatóságok meg nem győződnek arról, hogy az iPad műszaki paraméterei megfelelnek-e a helyi szabványoknak.

Ajánlott tartalom

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.