Nincs több kátyúkba hajtás a Teslákkal

Ahogyan az a márka főnökétől tehát kiderült, a Tesla Autopilot rendszere igyekszik majd kikerülni a kátyúkat akkor, amikor az biztonságos, illetve ha nincs más opció, akkor egyszerűen lassít előttük, hogy kímélje az autót és az utasokat. Mindehhez szükség lesz a Tesla gépi tanulással is fejlődő rendszerére, ami a központban dolgozza fel a Teslákból begyűjtött fedélzeti kamerás videókat, és többek között vélhetően ez ismeri majd fel az úthibákat és a kátyúkat a felvételeken, írta a teslasok.hu.

Musknak egy humorral kapcsolatos kérdést is feltettek, mégpedig, hogy mikor lesz lehetőség kecske mekegéssel „dudálni” a Teslákban. Bár ez közel sem annyira hasznos – és korántsem követel akkora fejlesztéseket -, mint az automatikus kátyúkerülés, a márka főnöke azért megnyugtatóan azt mondta, hogy ez a funkció mindenképp érkezik majd, ám csak a nem túl rég legyártott Teslákba, hiszen csupán egy éve kezdett el külső hangszórókat szerelni az autóiba a Tesla.

Emellett arról is volt szó a Twitteren, hogy hamarosan megérkezik a kétfaktoros azonosítás a Tesla-fiókokhoz, ami miatt Musk bocsánatot is kért, hiszen ezzel a biztonsági funkcióval „kínosan elkéstek”. Nincsenek a Tesláknál “csatlakoztatottabb” autók az iparban, éppen ezért éppen ideje lenne, hogy a Tesla-fiókok megkapják a kornak megfelelő biztonsági megoldásokat, hisz egy ellopott fiókkal valaki akár gond nélkül be is juthat az autónkba.

Ajánlott tartalom

Mutatjuk hogyan vezesd a kocsidat, hogy a legkevesebb üzemanyagot használja el

A pénztárcádnak és a környezetednek sem mindegy, hogy mennyire hatékonyan használod az autódat. Az alábbi három tipp segít, hogy a maximumot hozd ki belőle.