Nincs több titok: bemutatták, meghajtották a Tesla Model 3 szériaváltozatát

A Tesla-vásárlók bizalma határtalan. Mégis melyik gyártó tehetné meg ügyfeleivel, hogy autójuk átadásával egy napon mutassa be annak szériaváltozatát?

Naná, hogy csak a különutas húzásairól ismert Tesla, amely péntek este adta át az első harminc Model 3-t megrendelőinek, egyúttal lezavarta utolsó bemutatóját új belépőmodelljének. A fél világ követte, mit szenvedett szegény Tesla, míg beindult a Model 3 gyártása, péntek este viszont már az optimizmus és az ünneplés volt a hangulat alapja Fremontban. A Tesla üzemépületében tartott átadáson/bemutatón Musk maga tisztázott minden eddig homályos részletet a Model 3-ról. Immár hivatalosan kinyilatkoztatódott például, hogy a 35 ezer dolláros (8,8 millió forint) alapmodell hatótávja 350 kilométer lesz. A gyártás felfuttatásáig egyedül ez, ennek is az egy darab villanymotorral szerelt, hátsókerék-hajtású változata készül majd. Később jön a kétmotoros összkerekes változat, valamint idővel lesz egy 44 ezer dollárról induló Model 3 nagyobb akkumulátor-csomaggal. Arra 500 kilométeres hatótávot ígérnek egy töltéssel. A 0-100-as sprint értéke is elhangzott: az alapmodell a 5,6 másodperces teljesítményében nem volt semmi újdonság, a nagyobb hatótávos 3-as 5,1-esében már inkább.

Nem ment (megy) könnyen

Július első felének iparági híre volt, hogy az előszéria bemutatója, majd az azt követő határidő-tologatás után beindult végre a sorozatgyártás és elkészült az első szériapéldány a Model 3-ból. A Model S kistestvéréből, amit a köznyelv következetesen a Tesla népautójának hív. Miközben az igények valóban óriásiak iránta, Elon Musk autógyárának legnagyobb problémája továbbra is, hogy miként szolgálja ki azokat. Az elmúlt hat hónap pokoljárás volt – így tegnap az indulásról Musk, aki nemrég azt is tisztázta, 2020 előtt várhatóan nem érik el az egymillió Model 3/év tempót. Aközött a bő négyszázezer előrendelő között pedig, aki már tavaly lefoglalózta a sajátját, lesznek sokan, akik leghamarabb jövő nyáron remélhetik, hogy megkapják autójukat.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.