Nő a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás díja Nyíregyházán

A jövő hónap elejétől 17,3 százalékkal nő a távfűtés hődíja, 16,6 százalékkal pedig a melegvíz-szolgáltatásé Nyíregyházán – döntött csütörtöki ülésén a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely közgyűlése.

A szolgáltatási alapdíj változatlan maradt, így az emelés összességében 11,4 százalékos költségnövekedést jelent a nyírségi nagyváros mintegy 16 ezer távfűtéses lakásában élőknek. Mint az ülésen kiderült: a hőenergiát szállító E-ON Zrt. a földgáz árának és az infláció mértékének növekedése miatt még a múlt évben, 2010. április 1-jei időponttal kezdeményezett díjemelést Nyíregyházán, de arra akkor nem került sor. A szolgáltató Nyírtávhő Kft. tulajdonosa, az önkormányzat egy korábbi közgyűlése ugyanis nem tárgyalt az áremelésről, az akkori MSZP-SZDSZ-függetlenek összetételű városvezetés nem kezdeményezte a kérdés napirendre vételét.

Az E-ON Zrt. az általa megadott határidőtől, már emelt áron számlázott megrendelője, a Nyírtávhő Kft. felé. Az önkormányzati cégnek az elmaradt áremelés tavaly 208 millió, az idén januárban pedig 72 millió forint többletköltséget okozott. Az októberben megválasztott fideszes többségű nyíregyházi önkormányzat most napirendjére vette és elfogadta az áremelést, február 1-jei határidővel. Az elmaradt áremelésből keletkezett 280 millió forintos költséget  visszamenőleg nem hárítják át a lakosokra, azt a Nyírtávhő Kft. vállalta magára, és takarékosabb, racionálisabb gazdálkodással igyekszik pótolni az összeget.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.