Norvégia területeket jelölt ki tengeri szélerőműparkoknak

Norvégia húsz területet jelölt ki a partjai mentén szélerőműparkok telepítésére a 2040-re kitűzött 30 gigawattos (GW) áramtermelési kapacitás létesítéséhez – jelentette be kedden az NVE (Norges vassdrags- og energidirektorat) norvég energia- és vízügyi hatóság.

Kjetil Lund, az NVE igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy Norvégia kiterjedt partvidéke rengeteg lehetőséget kínál szélerőmű-parkok építésére, a kiválasztott helyszíneken azonban valószínűleg a legkevesebb konfliktussal lehet majd megvalósítani őket, de így is több áramtermelési kapacitás kiépítésére adnak lehetőséget a tervezett 30 gigawattnál. A kormány az NVE ajánlásai alapján a területek részletes értékelése alapján hozza majd meg a döntést a konkrét kivitelezési tervekről. A norvég kormány márciusban hirdetett először tendert kereskedelmi célú tengeri szélerőműparkok kivitelezésére összesen 3,75 gigawatt áramtermelési kapacitással. Egyúttal bejelentette, hogy 2025-ben újabb tendert hirdet meg.

Az egyébként is jelentős olaj- és gáztermelő, valamint vízenergia-termelő Norvégia teljes áramtermelési kapacitásának 2040-re már mintegy 75 százalékát adja majd az addigra kiépíteni tervezett 30 gigawattos tengeri szélerőműves kapacitás. A Multiconsult tanácsadó cég áprilisban készült tanulmánya alapján a norvég partok mellett 340 gigawattos áramtermelési kapacitást, a kormány által tervezettnek akár a tízszeresét is ki lehetne építeni. A projekt kritikusai szerint azonban az ilyen hatalmas kapacitás-előrejelzések csak elmérgesítik a tengeri szélenergiáról folyó vitát és szükségtelenül kiélezik a konfliktust az egyéb tengeri érdekeltségű gazdasági ágazatokkal, például a halászattal, de akár még a környezetvédő csoportokkal is.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.